FőoldalKonstruktőrMég egy szakmai nap – és mégis más?
2023. november 17., péntek ::

Még egy szakmai nap – és mégis más?

Október 11-én a Budapesti LaVida DUNA Rendezvényházban rendezte meg hagyományteremtő jelleggel első szakmai napját a SZOMEL Kft., amely kettős profillal rendelkezik: fordító- és tolmácsiroda, valamint híradástechnikai tervezőiroda is egyszerre. Az esemény középpontjában ezúttal a híradástechnika állt. A közel 100 fős hallgatóság a hazai hírközlés minden területét képviselte (szabályozóhatóság és állami szolgáltatócégek mérnökei, vezetői, valamint a versenyszféra számos szereplőjének, hírközlési szolgáltatóknak és elektronikai fejlesztő-gyártó vállalatok szakemberei).

Fotó: © Ferencz Sára / SZOMEL Kft.

A rendezvényen a SZOMEL Kft. műszaki tevékenységéhez kapcsolódó szakterületeket lefedő, gyakorlati szemléltetéssel egybekötött előadások hangzottak el, orvosbiológiai méréstechnikával, digitális rádió-műsorszórással, valamint fejlett modulációkkal kapcsolatos témákat taglalva, végül pedig az Antenna Hungária nagy teljesítményű műsorszóró rendszereket érintő, négy előadásból álló blokkja zárta a sort.

Az eseményen a magas szakmai színvonalat oldott hangulat kísérte, a hallgatóság teljes bevonásával. Szombathy Csaba, a SZOMEL Kft. ügyvezetője, egyben a szakmai nap házigazdája kiemelte, hogy céljuk egy magas nívót képviselő, jó hangulatú, szeminárium jellegű rendezvény meghonosítása, amelyen a meghívottak a szakmai kérdéseken túlmenően kapcsolati hálójukat is bővíthetik-erősíthetik.

Fotó: © Ferencz Sára / SZOMEL Kft.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény