FőoldalEnergetikaCikkek megjelenítése címkék szerint: rendezvény

rendezvény

Sikeresen lezajlott február 28-án a IX. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny – a Challenge24 internetes előválogatója, amelyre az idén rekord számú csapat regisztrált. Az eseményt a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete bonyolította le.Az internetes előválogatón a német UlmReds nevű német csapat érte el a legjobb eredményt, míg a legeredményesebb magyar csapat, a Monkey Island a nyolcadik helyen végzett. A május 1-3. között megrendezésre kerülő döntőre a tavalyi első 3 csapat mellet a legjobb 27 csapatot hívják meg a szervezők

A regionális innovációról szervezett közös konferenciát 2009. február 4-én a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) és a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége (MTESZ). A rendezvény egyik fontos célja a regionális innováció helyzetének áttekintése volt

Csatlakozzon több ezer kollégájához a világ több mint 50 országából az IPC APEX EXPO™-n!Az ipari szakemberek számára és egyben általuk tervezett rendezvény az egyetlen olyan központi hely világszerte, amelyre minden kérdésére választ kap 2009-re vonatkozóan, legyen szó oktatási, képzési vagy ipari fejlesztési témáról.
• fedezze fel a technológiai lehetőségeket
• kössön ismeretséget közel 500 ipari beszállítóval
• ismerje meg a legújabb berendezéseket, anyagokat, vegyszereket, szoftvereket és szolgáltatásokat
• hálózati és ipari szakértők részvétele
• legújabb kutatási eredmények áttanulmányozása
• a megszerzett tudás beépítése az Ön cége mindennapjaiba

A hosszú múlttal rendelkező Networks nemzetközi konferenciasorozatot 2008-ban ismét Magyarországon rendezték meg.A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke (BME-TMIT) közös szervezésében megtartott eseményen 31 ország képviseletében 258-an (kétharmad részben külföldiek) regisztráltak.

Balogh Tibor a díjjal
A HoloVízió 3D display Best Exhibit díj ezüst fokozatában részesült a 2008. november 25-27-ig Lyonban, a francia EU elnökség alatt megrendezésre került ICT2008 kiállításán.

A hallgatóság megtöltötte a termet
November 20-21.-én – immár hetedik éve – rendezi a Piac és Profit az E-Magyarország, e-kormányzat konferenciát, hagyományosan a siófoki Azúr szállóban. A kiállítással összekötött kétnapos rendezvény résztvevői között magáncégek, szakmai szervezetek és kormányzati szervek is részt vettek, a média közreműködésével. A szakmai szervezetek tekintetében a domináns szerepet az IVSz vitte, de a kamarák (BKIK, amCham), a Joint Venture Szövetség, az ITD Hungary, az ITTK, stb. is a szakmai támogatók sorában voltak.A regisztrált résztvevők megtöltötték a nagy előadótermet.

December 10-én a Danubius Health Spa Szállodában az ITD Hungary üzletépítő konferenciát rendez, amelyen az infokommunikációs, a biotechnológiai és környezetvédelmi szakma képviselői, valamint a kormányzat szakemberei együttesen vitathatják meg a high-tech export további fejlődését érintő aktuális kérdéseket.


Jelentkezési határidő: 2008. november 28!



További információ

December 5.-én, pénteken, 9 órakor kezdődik az ITD Hungary és a kecskeméti önkormányzat közös szervezésű járműipari beszállítói fóruma.

A rendezvényt Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Zombor Gábor, kecskeméti polgármester köszöntői vezetik be, ezt követően pedig a Magyarországon már működő Audi, a GM és a Suzuki, valamint a gyártást a közeljövőben megkezdő Daimler AG beszerzői gyakorlatát mutatják be a Daimler, a cégek akvizíciós vezetői és már gyakorlott autóipari beszállítók képviselői

Jelentkezési határidő: 2008. november 28!



További információ

Az új tájkép
November 20.-án sajtótájékoztatón mutatták be a jövő tavaszi CeBIT tervezett eseményeit. A bejelentést a bécsi Marriott fényűző falai között tették meg, ezzel is hangsúlyozva a kiállítás rangját.

A szakmai nap rendezői és előadói
November 19.-én a National Instruments hazánkban is bemutatta a LabView 8.6-os változatát az NIDays egésznapos konferencia keretében a szakembereknek és a szaksajtónak. A rangos eseménynek a Helia szálló adott otthont.A szimpózium mottója a párhuzamos programozási technológiák használata volt az újgenerációs alkalmazások fejlesztéséhez.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény