FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: london

london

Ezen a héten megtörtént a Siemenstől rendelt első Desiro City motorvonat leszállítása és üzembe helyezése a Nagy-London területén levő Thameslink vasúti hálózatban. A Govia Thameslink Railways (GTR) nevű társaság kezdetben Bedford és Brighton között fogja üzemeltetni a szerelvényeket; ezt követik a Cambridge-be és Peterborough-ba érkező, illetve onnan induló járatok, illetve más célállomások Kent és Sussex grófságban. 2018 végére összesen 115 szerelvény leszállítására kerül sor. Ennek az új vonatflottának a teljes hosszú távú szervizelését és karbantartását a Siemens fogja biztosítani

Megérkezett az első, Siemens által épített vadonatúj 700-as sorozatú Desiro City vonat az Egyesült Királyságba. A vonatok kialakításuknak köszönhetően a jövő évi üzembe állításukat követően újszerű utazási élményt nyújtanak a Thameslink vasútvonalakon. A szerelvény, amit arra terveztek, hogy biztosítsa a forgalmas dél-keleti ingázó vonalakon igencsak szükséges extra kapacitást, megérkezett a West Sussex megyei Crawley-hoz közel található, újonnan épített Three Bridges vasúti járműkarbantartó létesítménybe

2014. július 23. és augusztus 6. között a London International Youth Science Forum (LIYSF) immár 56. alkalommal került megrendezésre. A programok helyszínéül az Imperial College of London szolgált. 64 ország, majdnem 430 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát a rendezvényen. Magyarországról két fiatal vett részt a diákfórumon, Körmöczi Andor és Kopasz Tamás, akik a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett, 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen 2. helyezést értek el, és MISZ különdíjban részesültek „Játékkonzol hallássérülteknek" című pályamunkájukkal. Jelenleg a Szegedi Egyetem hallgatói

175 Siemens szélturbinából áll a világ jelenlegi legnagyobb offshore szélpark-ja, melyet július negyedikén adtak át a nagy-britanniai partoknál. A kevesebb, mint egy év alatt elkészült, 630 megawatt összteljesítményű „London Array" szélerőmű-park félmillió angol háztartás áramigényét képes biztosítani. A kör-nyezetbarát technológia évente 900.000 tonnával képes csökkenteni a világ széndioxid-kibocsátását

A londoni Business Design Centre ad otthont május 2-3-án a 28 éve működő HC-nek (Health Informatics Conference)

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény