kütyü
A Lenovo izgalmas eszközök egész sorával indítja el a 2017-es Consumer Electronics Show-t, hogy megmutassa a “sokszínűség innovatívabb”. Napjaink felhasználói elvárják, hogy az eszközeik teljesen személyre szabottak legyenek, kielégítsék minden igényüket, és teljes mértékben illeszkedjenek a felhasználási szokásaikhoz, akár otthon, az irodában, vagy éppen útközben
A Huawei 2016-ban összesen 140 millió okostelefont szállított le, amely a 2015-ös értékhez képest közel 30 százalékos növekedést jelent – jelentették be a vállalatnál Shenzenben. A Huawei a tavalyi évben jelentős áttörést ért el globálisan a prémium okostelefonok értékesítése terén: a harmadik negyedévben már a leszállított okostelefonok 44 százaléka közép- és felsőkategóriás készülék volt, míg a Huawei idei zászlóshajó modelljeiből, a P9-ből és a P9 Plus-ból április óta több mint 10 millió darabot szállítottak világszerte. A P9 ezzel a vállalat történetének legsikeresebb modelljévé vált
Kínai technológiával, de kubai állami irányítás mellett dolgozik Kuba első laptopgyára
Az Epson bejelentette, hogy januártól megkezdődik a díjnyertes BT-300 okosszemüveg szállítása. A készülék jelenleg a legkönnyebb, kiterjesztett valóság (AR) technológiát alkalmazó, binokuláris, átlátszó okosszemüveg a piacon, amelyet drónpilóták és légi fotósok igényeihez alakítottak
1996 óta segítik a szélsőséges környezeti körülmények között dolgozó felhasználók, katonák, mérnökök, olajipari szakemberek munkáját a Panasonic strapabíró Toughbook és Toughpad mobil eszközei, melyeket a piac igen pozitívan értékel. A gyártó több notebookot és tabletet értékesített Európában ebben a kategóriában tavaly, mint versenytársai együttesen
Decembertől már Magyarországon is elérhetők a Dell új laptop kollekciójának részét képező Inspiron 15 és 17 5000 laptopok. A számos színben, méretben és konfigurációban elérhető modellek az egész család számára lehetőséget kínálnak szórakozásra, alkotásra vagy akár munkára
A Mio bemutatta a MiTAC új okosotthon rendszerét, a MioSMART-ot. A MioSMART biztonságot nyújt mindazok számára, akik szeretnék folyamatosan szemmel tartani otthonukat. A VixCam C10, a Personal Cloud Gateway S10, a Window & Door Sensor R12, a Motion Sensor R14 és a Hub G10 mostantól Magyarországon is megvásárolhatók. Más okosotthon rendszerekhez képest a MioSMART sorozat tagjainak mindegyike egyetlen vezérlőalkalmazás segítségével, egyszerűen irányítható
Kétirányú hangkapcsolattal és fülrepesztő szirénával is felvértezte többek között a NETGEAR most bejelentett, Arlo Pro biztonsági kameráit. A vezeték nélküli, HD felbontású, éjjellátó és időjárásálló kamerákkal, valamint a hozzájuk tartozó felhőszolgáltatással és mobil alkalmazással mindenki könnyen és hathatósan védheti meg otthonát, szeretteit és értékeit – távolról is azonnal beavatkozhat a történésekbe, így megelőzheti a bajt
Az Alienware immár 20 éve a nagy teljesítményű PC játékrendszerek éllovasa. A vállalat a jeles évforduló alkalmából a világ első VR-kompatibilis laptopjaival kedveskedik a játékok szerelmeseinek. Az NVIDIA GeForce GTX 10 sorozatú grafikus vezérlővel felszerelt új termékcsalád tagjainak grafikai teljesítménye az asztali számítógépekével vetekszik. Ennek köszönhetően fejlettebb funkciókkal rendelkeznek, és valósághű játékélményt nyújtanak. Az Alienware egyik mérnöki újítása, hogy olyan anyagokat használ, amelyek hatékonyabb hőfelügyeletet biztosítanak az új, nagy teljesítményű alkatrészeknek, valamint tartósabbá és ellenállóbbá teszik a méltán népszerű, esztétikus kialakítású Alienware termékeket
A kisvállalkozások egyedi igényeihez igazította a Dell legújabb üzleti laptopjait, a Vostro 14 és 15 5000-es, valamint a Vostro 15 3000-es modelleket. Az új generációs, kivételesen kedvező árfekvésű notebookok megkönnyítik a munkavégzést, megbízható támogatást nyújtanak, kiemelkedően biztonságosak, ráadásul stílusos és elegáns munkaeszközök
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments