FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: itu

itu

Az ITU Telecom World 2019 konferencián tette közzé 5G-vel kapcsolatos „white paper” jelentését a Huawei Technologies 5G termékcsaládjának elnöke, Yang Chaobin. A vállalat „5G+Gigabit: Az intelligens jövő összekapcsolása” című sajtótájékoztatóját Zhao Houlin, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) főtitkára, valamint Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter nyitották meg. A Huawei jelentése szerint az 5G 2035-re 12,3 billió amerikai dollárnak megfelelő gazdasági termelést generál, ekkorra a telekommunikációs iparág árbevételének várhatóan 80 százaléka lesz az 5G-hez köthető

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) budapesti konferenciáján kedden tartották a „szélesebb sávon a jövőbe" fórumot a Huawei szervezésében

A nagy innovációs potenciállal bíró kis- és közepes vállalatok és a fiatal tehetségek (Young Innovators Programme) idén kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen

A következő generációs mobiltelefon – amely várhatóan az okostelefon elnevezés mintájára, szupertelefonként (superphone) lesz ismert – már öt év múlva megjelenik, és forradalmasítani fogja az életünket – mondta el Wang Yanmin, a Huawei régiós fogyasztói üzletágának elnöke Budapesten

Az ENSZ infokommunikációs szakosított szervezete, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ez év őszén a magyar fővárosban tartja telekommunikációs világkonferenciáját (Telecom World) – jelentették be csütörtökön Budapesten

ituSeszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter bejelentette, hogy Magyarország nyerte el az ITU Telecom World 2015 konferencia rendezésének jogát. A miniszter szerint a kormány az infokommunikációs iparágra a nemzetgazdaság egyik kitörési pontjaként tekint, a nemrégiben elfogadott, a 2014-től 2020-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Infokommunikációs Stratégia pedig új fejezetet nyithat a magyar távközlésben és informatikában. A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) az ENSZ szervezete

2011-05-01_source_fraunhofer_ipa_cable_robot_desertec

Német robot-kutatók úgy gondolják, hogy kezükben a megoldás kulcsa a jövő, globális villamos energia előállításának kidolgozására.

A Fraunhofer Institute for Manufacturing Engineering and Automation (IPA) kutató csapata felkarolva a Desertec konzorcium szédületes ötletét, elképzelhetőnek tartják a probléma abszolválására: múlt évben, a sivatagban épülő gigantikus méretű napenergiával működő hőenergia-telep képes iszonyatos mennyiségű villamos energia előállítására. A Desertec úgy számol, hogy a Szahara méretének 1 százalékát felhasználva, a telep mérete elegendőnek bizonyulhat a föld jelenlegi, évi elektromos energiaszükségletének előállítására


Bővebben

A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) által aláírt új nemzetközi megállapodások révén az internet világa biztonságosabb hely lesz a felhasználók, a vállalkozások és és a fiatalok számára. A köz- és magánszféra partnerségének hagyományai jegyében az ITU együttműködési megállapodást kötött az internetes biztonság, az adattárolás és a rendszerfelügyelet terén élenjáró Symantec vállalattal is. Az ITU a Symantec negyedévenként kiadott Internetbiztonsági jelentéseit alapul véve, a Symantec szaktudására építve erősíti az internetbiztonsági veszélyekkel kapcsolatos ismereteit és készültségét

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény