innováció

Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének, döntőjét melyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok, az idén szeptember 22. és 26. között Tallinnban rendezték meg. Molnár Áron továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re

Gombamód számra szaporodnak világszerte azok a technológiai megoldások, melyek teljesen új távlatokat nyitnak a betegségek kezelésében és az egészségmegőrzésben. Az innovációban mi magyarok is élen járunk, hiszen többek között cukorbetegek életét megkönnyítő mobilalkalmazást, bankkártya méretű „zseb EKG-t”, illetve online magánorvos foglaló rendszert is fejlesztett már ki hazai cég

A Manager Képzés Alapítvány és a Magyar Innovációs Szövetség, az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített, kiemelkedő színvonalú tudományos diákköri munkák, kutatási munkák, szakdolgozatok, diplomamunkák, PhD-disszertációk elismerésére a 2017. évre ismételten kiírta a Harsányi István-díj pályázatot, immáron 17. alkalommal

A közelmúltban Szerbiában megrendezett Ifjúsági és U23-as Kajak-Kenu Európa Bajnokságon a magyar csapat az éremtáblázat élén végzett. Azonban nemcsak a sport terén értünk el átütő sikert az eseményhez kapcsolódóan: a magyar fejlesztésű KayakFirst „okos” evezősgép gyártója együttműködési megállapodást kötött a Szerb Kajak-Kenu Szövetséggel

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2016. évi legkiemelkedőbb innovációs eredményeit elismerő okleveleket adott át Józsa János rektor és a díjat alapító Pro Progressio alapítvány elnöke, Pakucs János a pályázaton nyertes két kutatócsoport vezetőjének az Együttható – Bemutatkozik a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ konferencia keretében. Az 1-1 millió forintos díjat egy, a szennyvíztisztítás hatékonyságát növelő projekt, illetve a tüdő rosszindulatú daganatainak – a jelenleg alkalmazott vizsgálóeljárásokhoz képest hatékonyabb elvégzésére képes képfelvételi eljárás nyerte el. A 2011-ben alapított díjat ötödik alkalommal adták át a Műegyetemen

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara, valamint a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében zajlott Falling Walls Lab Budapest rendezvényen 14 fiatal tehetség mutatta be újszerű, előremutató ötletét, amellyel a világunkat érintő problémákra keresik a választ

Állítólag 30-szor olcsóbb lesz az ausztrál technológia terméke

Hazaérkezett Los Angelesből (Kalifornia, USA) Horváth Roland, aki a 2017. május 14-19. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 21 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 75 országból. Roland a „Mutasd! - Interaktív jelnyelvet tanító és gyakorló szoftverrel” a Software kategória negyedik helyezését érte el

A betegekkel szóban, magyarul kommunikáló vércukormérő rendszert fejlesztett a száz százalékban hazai tulajdonú 77 Elektronika Kft. A készülék annak a több mint 32 ezer vak, vagy súlyosan látássérült magyar cukorbetegnek jelent segítséget, akik a napi többszöri vércukormérés során önállóan nem képesek leolvasni a készülék által kijelzett mérési értékeket. Pedig ettől akár az életük is függhet

Speciális körülmények között is alkalmazható, új technológiákon alapuló, akku- és drótnélküli, hálózatban kommunikáló érzékelő egységek kifejlesztésébe kezdett az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete és a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. együttműködésével létrejött konzorcium. A fejlesztendő miniatűr eszközök az elektromágneses térből, valamint környezeti mechanikus vibrációból nyernek energiát, és alacsony energiájú rádiófrekvenciás jelekkel kommunikálnak. Az új eszközöket többek között a közlekedés monitorozására, a talaj/vizek/levegő szennyezettségének vizsgálatára, az energetikai biztonság területén vagy humán orvosi diagnosztikában is lehet majd használni
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments