FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: innováció

innováció

Közel száz fiatal versenyző mutatta be kiemelkedő természet-tudományos, ill. műszaki projektjét az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny bírálóbizottsága előtt. A zsűri kiválasztotta a legjobbakat, amelyek a május 29-30-i kiállításon megtekinthetők lesznek az Ericsson Magyarország székházában, ahol egyúttal az odaítélt díjak átadására is sor kerül

Szijjártó Péter külügyminiszterrel közös találkozón jelentette be legújabb magyarországi fejlesztési programjait a Huawei Technologies. A vállalat a hazai kutatás-fejlesztés, valamint a felsőoktatás támogatása érdekében stratégiai megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel, valamint kihirdette új, közel 1200 tehetséges, leendő magyar IT szakembert támogató ösztöndíjprogramjait

Eddig az elektródok gyors korróziója megakadályozta a sós víz használatát

A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és néhány kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 43 pályázatot nyújtottak be különböző magyar cégek. A bírálóbizottság, a kutatási és fejlesztési eredmények alkalmazása révén, elsősorban a gazdasági mutatók - 2018-ban elért többleteredmény vagy többlet árbevétel -, valamint az egyéb műszaki, gazdasági előnyök alapján választja ki a 2018. évben legnagyobb jelentőségű és már az üzleti életben is sikeres innovációkat

Az Innovációs Nagydíjon kívül, összesen hat innovációs díj kerül átadásra, március 28-án az Országházban, azon társaságok számára, melyek 2019. február 13-ig beadják pályázatukat

A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen -– a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együttműködve, 27. alkalommal hirdeti meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot

Várhatóan 1 éven belül kereskedelmi forgalomba kerül a teljességgel hazai innováció. Egy falnyi festék egy kislakást is temperálhat

A Magyar Innovációs Szövetség 2018. október 2-án, az Ericsson Magyarország székhelyén 28. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az M5 Csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból

Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és -kiválasztó versenyt, a Fiatal Tudósok Versenyét  melyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok  az idén szeptember 14. és 19. között Dublinban rendezték meg, ahol az egyik magyar fiatal megkapta a különdíjat

A Siemens Mobility a ViP Verkehrsbetrieb Potsdam GmbH-val karöltve az InnoTrans 2018 szakkiállításon fogja bemutatni a világ első vezető nélküli villamosát megvalósító kutatási projektjét. A Siemens Mobility a vezető nélküli villamos bemutató próbaútját a szeptember 18-tól 21-ig tartó időszakban, a németországi Potsdam villamoshálózatának hat kilométeres szakaszán, valós forgalmi körülmények között fogja megtartani

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény