FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: informatika

informatika

A Nemzetközi Átláthatósági Kezdeményezés részeként a Kaspersky Lab bővíti sikeres „bug bounty” programját, akár 25 millió forinttal jutalmazza a kibertanácsadó cég a vezető termékeiben talált súlyos sérülékenységeket. A lehetőség minden HackerOne – a Kaspersky Lab Bug Bounty partnere – résztvevő számára nyitott. Ez az összeg húszszor nagyobb, mint a meglévő jutalmak, és bizonyítja a vállalat elköteleződését a feddhetetlenségéért

A Microsoft jellemzően az OEM-ekre bízza a mikrokódra vonatkozó frissítések biztosítását. A Windows Update kiegészült egy KB4090007-es jelzésű csomaggal, így a friss mikrokód az operációs rendszer indításánál betölthető

Egységben az erő – a mondás rengeteg területre igaz, ez alól nem kivétel a hibrid informatikai rendszerek biztonsága sem. A NetIQ szakértői szerint csak úgy biztosítható a legmagasabb szintű védelem a vegyes környezetekben, ha biztonsági szempontból is egységesen és átfogóan kezelik a felhőben és a helyszínen működő, hagyományos rendszereket

„A tárhely megtelt.” Önnek is egyre gyakrabban okoz fejtörést ez az értesítés? Az óriási mértékben növekvő adatmennyiséggel csak az tud lépést tartani, aki hatékony módszert talál a fájlok tárolására. A SUSE szakértői szerint a szoftveresen vezérelt tárolórendszerek kínálják a legjobb, minden szinten ideális megoldást

A hibrid informatika fogalma már nem újkeletű a szakmai berkekben, a valódi üzleti előnyt eredményező alkalmazása azonban még jókora megmérettetések elé állítja a cégeket. A Gartner jelentése szerint a felhőszolgáltatások növekedése és a hagyományos adatközponti szolgáltatások kiszervezésének csökkenése a hibrid infrastruktúra-szolgáltatások felé mozdítja el a piacot, melynek következtében 2020-ra a szervezetek 90 százaléka fog hibrid infrastruktúrákat használni. A Schneider Electric a 451 Research vállalat közreműködésével nemrég készített új tanulmánya a nagyvállalatok hibrid IT környezeteit vizsgálja, hogy jobb rálátást biztosítson az aktuális iparági trendekre. A kutatás a nagyvállalatok tapasztalatait mutatja be a gyorsan fejlődő hibrid IT és egyéb innovatív technológiák alkalmazásával kapcsolatban, így azokat az iparág más szereplői felhasználhatják saját hibrid hálózataik hatékony kezeléséhez

Óriási elbocsátások folynak a világ talán legnagyobb IT-iparában

A pályázatot a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) írja ki a magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező középfokú oktatási intézmények részére, amelyekben a rendszeresített képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg. A VISZ „Az év digitalizációs középfokú iskolai tanári csapata” szakmai díjjal a közvetlen oktatási munkában oroszlánrészt vállaló, munkájukban a digitális transzformációt, az informatika mindent átszövő hatását felhasználó tanári közösség erkölcsi-anyagi elismerésének emeléséhez szeretne hozzájárulni

Az ipari forradalom óta létező aggály, hogy a technológia fejlődésével bizonyos feladatkörök és szakemberek helyét gépek veszik. Napjaink robbanásszerű modernizációja mellett szinte minden munkakörrel kapcsolatban felmerül ez a kérdés. A NetIQ szakértői azt járták körbe, vajon megalapozott-e ez a félelem az IT-biztonsági szakemberek esetében

Kevesebb mint 9 hónap múlva életbe lép az új európai uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR, amire a vállalatoknak alaposan fel kell készülniük. A Trend Micro nemrégiben végzett felmérése arra mutatott rá, hogy a felsővezetők nem kezelik elég komolyan a szabályozást, ezért túlzott magabiztossággal állnak a megfelelőséghez kapcsolódó kérdésekhez. Sok helyen nincsenek tisztában azzal, pontosan milyen adatokat érint az előírás, és az esetleges bírságok mértékét sem mérik fel megfelelően

Több mint 150 országból és régióból, 20 ezer IKT vezető és szakember részvételével nyílt meg a Huawei Connect 2017 iparági expo Sanghajban. A háromnapos globális fórum résztvevői megvitatják a digitális technológia fejlődési irányát, de kiemelt téma az ipari digitalizáció is. A Huawei az eseményen bejelentette, hogy a világ jövőbeli öt legnagyobb felhőszolgáltatásának egyikét tervezi megépíteni

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény