FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: informatika

informatika

A Novell bejelentette, hogy a Dell is csatlakozott a Novell SUSE Appliance Program kezdeményezéshez. Az együttműködés célja, hogy a Dell márkájú szoftverkészülékeknek, azaz az operációs rendszer, a köztes rendszer és az alkalmazás előre beállított, azonnal futtatható együtteseinek széles választékát alakítsák ki, telepítsék és felügyeljék. A megállapodás lehetővé teszi a Dell számára a SUSE Linux Enterprise platformra épülő alkalmazások azonnal telepíthető virtuális vagy hardverkészülékként való szállítását

A Panda Security szakértői előrejelzése alapján 2011-ben a Facebook lesz a vírusok és netes támadások legnépszerűbb célpontja. Egy hónap telt el a 2011-es évből, de máris számos Facebook-profilt ért közvetetten vagy közvetve támadás. A Panda Security elemzői szerint a vírusok és interneten keresztüli támadások megalkotói és kivitelezői körében a Facebook népszerűsége töretlen

A nemzetközi elektronikai szakkiállításon (CES) egy minden eddiginél fényesebben ragyogó telefonképernyőt csodálhatott meg a szakmai közönség, az Androidos LG Optimus Black-ben bemutatkozó 4 hüvelykes NOVA-t

Az okostelefonok a mobilok krémje. Amellett, hogy lehet velük böngészni az interneten, e-mailezni, filmet forgatni, dokumentumokat olvasni- és szerkeszteni, naptár funkciókat szinkronizálni, navigálni, még további több tízezer funkcióra megtaníthatók az internetről letölthető alkalmazásokkal

A világ hat legjobb számítógépes játéka közé került a magyar Nemesys Games fejlesztőcsapat "Fortix 2" nevű játéka. Február 11-én Las Vegasban dől el, hogy a budapesti székhelyű - és egyben az egyetlen kelet-európai - döntős elnyeri-e a fődíjat vagy a különdíjak egyikét amerikai, svéd és izraeli versenytársai elől a rangos versenyen. A magyar csapat már a döntőbe jutással nyert, hiszen olyan játékszoftver-fejlesztő óriások előtt, mint a Nintendo, a Microsoft, a Sony vagy az Electronic Arts bemutatkozott és ezzel kivételes üzleti lehetőségekhez juthatott

Az okosmobilok piaca napról napra bővül: a T-Mobile 2010 év végi adatai szerint hazánkban idén karácsonykor már minden harmadik eladott új készülék ebbe a kategóriába tartozott. Ma Magyarországon mintegy 15 százalék az okostelefonok részesedése a használatban lévő mobilok között. Szakértők szerint a robbanásszerű bővülés azzal magyarázható, hogy most találkoztak a technikai feltételek és az emberi igények, mely hosszú távon a digitális szakadék csökkenéséhez vezethet

A Document Foundation kiadta a LibreOffice 3.3-at, a közösség által fejlesztett szabad irodai szoftver első stabil kiadását. Kevesebb mint négy hónap alatt a LibreOffice-on dolgozó fejlesztők száma alig húszról jóval száz fölé nőtt, ami lehetővé tette a tervezettnél korábbi megjelenést

A Fujitsu bejelentette, hogy új biztonsági szabványt vezet be a magáncélú (private) és a megbízható (trusted) felhő-környezetek védelmére, és további átfogó intézkedésekkel garantálja szolgáltatásként nyújtott infrastruktúra (IaaS) megoldásainak biztonságát. A vállalat ezzel szeretne eltávolítani minden akadályt a felhőalapú szolgáltatások gyorsabb terjedése elől a vállalati szegmensben

A tavaly júliusban kiírt tender győzteseként a mobilszolgáltatók részére végzett rendszerfejlesztés területén több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkező hazai ITware Kft. készítette el a Vodafone tömeges rövid szöveges üzenetküldő alkalmazását, amellyel vállalati ügyfeleinek kínál online elérhető új szolgáltatást az operátor

A Toshiba bemutatta az NB550D netbookot. Az AMD HD internetes technológiára épülő NB550D különleges multimédiás élményt nyújt, harman/kardon sztereó hangszóróinak köszönhetően pedig kiemelkedő hangminőséget biztosít. Az NB550D 2011 első negyedévétől vásárolható meg Magyarországon

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény