FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: android

android

A magyar fejlesztésű Táblamagazin alkalmazás a hazai androidos táblagépeken az ötödik legnépszerűbb program, mellyel olyan versenyzőket utasít maga mögé az Android Marketben, mint a Facebook, vagy az Angry Birds ingyenes változata

A koreai óriások cégek - az LG és a Samsung - nem örülnek különösen a Google és a Motorola egybekelésének. Attól félnek, hogy az aktus az Android nyíltságának végét jelentheti. A dolog pikantériája, hogy nem a két cég lépett az ügyben, hanem maga a dél-koreai kormány

Az LG Electronics bejelentette első Android telefonját, az LG GW620 mobiltelefont, amelynek bevezetésével jelenlétét erősíti az okostelefonok bővülő piacán. Az LG korábban három új Windows Mobile rendszerre épülő mobiltelefon megjelenését jelentette be, most pedig az első Android készülékét. A világ harmadik legnagyobb mobiltelefonokat gyártó vállalata ezzel bizonyítja elkötelezettségét az iránt, hogy a felhasználóknak minél több választási lehetőséget biztosítson az okostelefonok egyre bővülő kategóriájában.

5. oldal / 5

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény