abb
Az ABB tavaly májusban indította el „Kőbe zárt zene” (Frozen Music) című gondolatébresztő építészeti videósorozatát, mely innovatív épületeket és az azokat megálmodó építészeket mutat be a világ különböző tájairól. A sorozat következő része a dániai Billundban felépített LEGO House-t mutatja be.
Az ABB E-mobility Innovation Lab, amely megerősíti a vállalat az elektromos járművek töltési infrastruktúrája terén betöltött piacvezető pozícióját, 120 szakembert foglalkoztat majd az új generációs megoldások fejlesztésére.
Az ABB lezárta a Chargedot Shanghai New Energy Technology Co., Ltd. („Chargedot”) többségi részese-désének felvásárlására irányuló akvizíciót. 2009-es alapítása óta, a sanghaji központú Chargedot jelentő-sen hozzájárult az elektromos hajtású járművek elterjedéséhez Kínában. A vállalat egyen- és váltóáramú töltőállomásokat, valamint szoftverplatformot szállít az elektromosjármű-gyártókat, a töltőhálózat-üzemeltetőket és az ingatlanfejlesztőket is magába foglaló ügyfélkörnek
Az ABB és az Ericsson a Swisscommal együttműködve első alkalommal mutatták be, hogy a robotok milyen egyszerűen és hatékonyan vezérelhetők nagy távolságból, felhasználva az 5G technológia által nyújtott valós idejű kommunikációt
Az ABB további 324 db 350 kW-os, nagyteljesítményű elektromosjármű-töltőre kapott rendelést az IONITY-tól. A töltőket 2020 végéig, 24 országban kell üzembe helyezni, a hálózat bővítése második szakaszának részeként. A megbízás pénzügyi részleteit nem tették közzé
A Schindler – a világ egyik vezető felvonó- és mozgólépcső-gyártója – próbaprojektet indított egy automatikus, önállóan üzemelő, robotizált rendszerre, amely felvonók beszerelésére szolgál. A vállalat ehhez a világújdonsághoz az ABB ipari robotját választotta ki
Az ABB a Romande Energie vállalattal partnerségben olyan piacvezető inverter-megoldásokat szállít a világon a tengerszint felett egyik legmagasabban fekvő, vízfelszínre telepített napelemes erőművéhez, amely még télen is akár 30%-kal képes növelni az energiatermelés hatásfokát. Az 1810 méter tengerszintfeletti magasságban fekvő svájci mesterséges tó, a Lac des Toules felületére tervezett innovatív naperőmű a számítások szerint évente több mint 800 000 kWh villamos energiát állít elő, és a térségben fekvő 220 otthon áramellátását biztosítja majd
A 10 éves, izomsorvadásban szenvedő lengyel gyermek az ABB támogatásával készített, egyedi építésű, mini villamos versenyautót akár 80 km/h sebességgel is vezetheti
A tiszta hidrogén Ausztráliában történő biztonságos és hatékony előállítását, valamint a hidrogén Japánba történő szállítását célul tűző HESC-projekt világszerte az első kezdeményezések közzé tartozik, amelynek keretében kereskedelmi technológiát kívánnak kidolgozni a hidrogén cseppfolyósításához és szállításához. A projekt keretében a barnaszén-gázosítást, a hidrogéngáz cseppfolyósítását, tárolását, valamint a cseppfolyós gáz olyan speciális tartályhajóba való töltését kívánják vizsgálni, amely azt az ázsiai csendes-óceániai térségben szállítaná
Az ABB intelligens, előrejelző karbantartási megoldást telepített a világhírű Burdzs Kalifa folyamatos üzemelését biztosító áramellátási rendszerekhez. Az ABB Ability technológiával folytatott kísérleti projekt sikeres végrehajtása elősegíti a világ legmagasabb épületének biztonságos energiaellátását
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments