FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: Gazdaság

Gazdaság

Az Európai Unió akár 14 százalékos vámokat is kivet az Egyesült Államokból, Japánból és Tajvanról érkező elektronikus termékekre, elsősorban az LCD-monitorokra, a televíziókra, a Set-Top-Boxokra és a multifunkciós nyomtatókra. Az intézkedés miatt a három ország 2008 júniusában a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) feljelentette az EU-t. A WTO bírósága első fokon e három országnak adott igazat az Európai Unió által az IT-termékekre kiszabott vámok ügyében

Bár a drágábban árusító nagy cégek az árverseny vállalása helyett előszeretettel nevezik "szürkeimportnak" az olcsóbb termékeket és garanciális problémák emlegetésével próbálják elriasztani a vevőket, a szakemberek szerint nem létező fogalomra hivatkoznak ennek kapcsán. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség álláspontja alapján "szürkeimport" mint jogi kategória nem létezik, a garancia pedig minden Magyarországon forgalomba hozott termékre egyformán kötelező érvényű. Így a vevőknek akár a népszerű, importból származó műszaki termékek esetében sem kell hátránnyal számolniuk a piacon

A Canon Hungária Kft Pataki Tamást nevezte ki a Canon nagyvállalati és nemzetközi ügyfeleinek hazai kereskedelmi vezetői pozíciójába. A szakember villamosmérnökként végzett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán 1994-ben, majd a Novadata Rt.-nél helyezkedett el, ahol kereskedelmi rendszerekkel foglalkozott. 2000-ben a Tech Data Rt.-hez csatlakozott, ahol Microsoft termékmenedzser, majd később Retail Expert munkaköröket töltött be

Az AP információi szerint a Samsung egy évig tartó, független vizsgálatot indít félvezetőgyáraiban, hogy kiderüljön, fenyegeti-e valamilyen egészségügyi kockázat az ott dolgozókat

2008 decemberében az ELEKTROnet oldalain már adtunk hírt arról, hogy a Panasonic a Sanyo felvásárlásáról tárgyal. A legújabb hírek szerint erre hamarosan sor kerül. A bejelentésre a Sanyo részvények nem kevesebb, mint 26%-ot ugrottak a tokiói tőzsdén

A koreai LG Electronics bejelentette a 2010. június 30-ával zárult három hónap auditálás nélküli, a Nemzetközi Számviteli Szabályoknak (International Financial Reporting Standards - IFRS) megfelelő pénzügyi eredményeit. A továbbra is fennálló recesszió ellenére a legtöbb üzletág forgalma bővült 2009 második negyedévéhez képest. A szórakoztató elektronikai és háztartási elektronikai termékek kiváló szereplése segített ellensúlyozni a mobilkommunikációban tapasztalt nyereségcsökkenést

A Workania internetes állásportál legutóbbi kutatásában a munkaerőpiac változásait vizsgálta az álláskeresők és a megjelenő hirdetések tükrében. A 2010-es év első félévében aktív álláskeresők és a meghirdetett állásajánlatok számát hasonlították össze az előző év azonos időszakának adataival

Nehezen fizeti számláit a hazai informatika egykori zászlóshajója, az Albacomp. A Figyelő szerint a vezetés a cég átszervezésétől és többségének eladásától várja a kilábalást. A vállalat befektetőt keres: az Albacomp 51 százaléka eladó. A cégnek legalább 600 millió forint friss tőkére lenne szüksége

Benedikt Laux, a Philips Kelet-Közép-Európáért felelős vezetője szerint sikerült megtartani gyártói pozícióját a cég két magyarországi üzemének, a székesfehérvárinak és a Tamásiban működőnek

Az anyacég továbbra is hosszútávon számít Magyarországra. Ebbe a gondolatsorba illik bele, hogy a székesfehérvári gyárukban 3D-s tévékészülékekkel, a tamási üzemben az energiatakarékos LED lámpatestek gyártásával bővül a termelési profil. Ugyanakkor problémát jelent, hogy régiónkban a lengyel és a román piac dinamikusabban fejlődik a magyarnál, és még a litván és a szlovén piac sebessége is nagyobb.

A cég közleménye szerint ezer új munkavállaló - köztük 200 diplomás - felvételét indította el a Jabil tiszaújvárosi gyára

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény