FőoldalCikkek

Kiaknázatlan internetes fejlődési lehetőségek a hazai kkv-szektorban

Egy, a Publicus Research által 2009 januárjában, 583 cégvezető megkérdezésével készített kutatás kimutatta, hogy Magyarországon a kis- és közepes vállalkozások mindössze 68 százaléka tart fenn saját honlapot, ezek közül is tízből nyolc cég ritkán frissülő honlapot működtet, amelyen elsősorban általános információkat közöl.Pedig krízis idején minden lehetséges eszközt meg kell ragadni a piaci jelenlét fokozásáért, sőt: megtartásáért!

Ólommentes forraszpaszta a KOKI-tól

A japán KOKI cég kifejlesztette az S3XNI típusú ólommentes forraszpasztát, minőségi kötések készítéséhez. Az alkalmazott az ötvözetből készített forraszkötések sokkal jobban ellenállnak a hőmérséklet szélsőséges ingadozásainak, mint a korábbi SAC paszták, ezért törésállók

Az elektronikus szótárak és fordítóprogramok helyzete Magyarországon

A nyelvoktatás mellett - és azt kiegészítendő - kimagasló fontossággal bírnak az elektronikus szótárak és fordító programok. Ezek közül két cég terméke kapható a magyar piacon magyar és angol nyelvre. A Dativus kimagasló szótárával tűnik ki, közel egymillió szóval és szóösszetétellel.Tavaly nyáron megjelent dativus PRO 8.4-es fordítóprogram verziója állandóan továbbfejlődik, kereskedelmi forgalmát akciók is segítik

Fluke 215C/225C Color ScopeMeter a Distrelectől

Color ScopeMeter gyűjtősín stabilitás-ellenőrzéssel, ipari gyűjtősín-rendszerekhez

Nitrogén védőgázas reflow kemence a SEHO-tól

A SEHO cég MaxiReflow 3.6 típusú reflow kemencéje
A német SEHO cég MaxiReflow 3.6 típusú gyártósorba illeszthető (in-line) nitrogén védőgázas reflow kemencéje 12 fűtési zónával rendelkezik.A berendezés teljes hosszán végigfutó előfeszített rozsdamentes acél sodronyokra fekszik fel a szállítószalag. A sodronyokat 14.700 N-os erővel feszítik meg

Wireless N sebesség két frekvencián

D-link Quadband Home útválasztó
A D-Link bemutatta Quadband Home routerét, amely két Wireless N sebességű frekvenciatartományt kínál az Internetes forgalom számára: a 2,4 és az 5 GHz-es sáv egyidejűleg használható.Az otthoni használatra tervezett router az N szabvány elméleti 300 Mibit/s-os sebességét teszi elérhetővé egyszerre két frekvencián

Pick of the Year díj a Konica Minolta magicolor 5670EN/bizhub C31P nyomtatónak

A Buyers' Laboratory Inc. (BLI) a Konica Minolta magicolor 5670EN/bizhub C31P készülékeit Pick of the Year díjjal jutalmazta.A független, irodai berendezéseket tesztelő intézet a nagyobb munkacsoportok kategóriájában a magicolor 5670EN színes lézernyomtatót mint kiváló eszközt díjazta, ezzel kiemelve a Konica Minolta szerepét az érintett szegmensben. A felhasználók számára biztosított előnyök közé sorolandó a briliáns színképzés, a gazdaságos üzemeltetés valamint a 35 lap/perces nyomtatási sebesség

Az ABB éves beszámolója

A konferencia elnöksége
Zürichben tartotta éves, beszámoló konferenciáját az ABB. A konferencián a 2008. év üzleti értékelésén túl a cég fejlesztési terveiről is szó esett

A PICDEM Touch Sense 1 fejlesztőpanel és diagnosztikai eszköz a Microchiptől

A PICDEM™ Touch Sense 1 fejlesztőpanel és diagnosztikai eszköz (DM164125) megismerteti a felhasználóval a Microchip kapacitív mTouch™ érzékelőmegoldását. A panel kész alkalmazási példával mutat be három különböző érintésérzékelő konfigurációt egy tárcsás, egy számbillentyűzetes és egy csúszkás megvalósításon keresztül.A gyárilag előreprogramozott firmware lehetővé teszi, hogy a felhasználó azonnal kipróbálhassa a panel nyújtotta lehetőségeket akár a Windows® alatt futó diagnosztikai programmal és a PICkit™ Serial Analyzer segítségével

Két év után ismét zsugorodott a hazai mobiltelefónia piac

A rekordnövekedést hozó 2008. év után idén januárban a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma 43 ezerrel csökkent és jelenlegi nagysága 12 millió 181 ezer. Akkor a három mobilszolgáltató ügyfeleinek száma mintegy 8 ezerrel csökkent.A száz főre jutó előfizetések száma 2008 januárjában 110,5 volt, majd az év végére 121,8-ra nőtt, januárban pedig 121,4-re csökkent

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény