FőoldalCikkek

Így látják a pályakezdő mérnököket a hazai nagyvállalatok

Nyitott szemlélet, határozottság, magas szintű informatikai tudás. Ezek a legjellemzőbb erősségei a most pályára lépő mérnök generációnak az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség (EJMSZ) és a Tech People közös, 2021. májusában készült kutatása szerint. Magyarország 75 legmeghatározóbb, száz főnél több műszaki szakembert foglalkoztató gyártó- és termelővállalat felsővezetőinek személyes megkérdezésén alapuló felmérés viszont arra is rámutat velük kapcsolatban, hogy a munkába álló fiatalok felületes műszaki tudása, a proaktivitásuk hiánya és a tapasztalatlanságuk még mindig jelentős plusz terhet, képzési kötelezettséget ró az őket alkalmazó vállalatokra.

Nem vált be az Intel egységes alaplap javaslata

Az Intel minden erejével próbálta erőltetni egy új, 12 V-os asztali számítógépes tápegységszabvány bevezetését.

Egyre versenyképesebb az új Nokia

Elsősorban a mobilhálózati berendezések piacán remekelnek

Többen már a 6G-ről gondolkodnak

A Samsung már tavaly úgy számolt, hogy 2030-ban széles körben is el lehet indítani a kereskedelmi 6G mobilhálózatokat.

Oroszország: kormánytámogatást kap a RISC-V processzor

Oroszország lemásolja a kínai példát: saját processzorokat akarnak a kormányzati és oktatási rendszerekben.

Az NMHH vizsgálja az SMS-díjakat

Az NMHH ágazati vizsgálatára a GVH jelzése alapján kerül sor.

Visszatérhet a javítható telefonok kora

Az USA és Ausztrália is foglalkozik a javíthatóság visszaállításán.

Kína kriptovaluta bányákat zár be, felrobbant a videokártyák piaca

Harmadáért szerezhet GPU-t, aki százasával vásárolná…

Fénysebesség és kiváló adatminőség – Száloptikai kábelek és csatlakozók

Az információk továbbítása optikai jelekkel az elektromos jelek helyett mára olyan iparágak működésének alapjává vált, amelyekben az adatátvitel sebessége és minősége elengedhetetlen paraméter. Ez vonatkozik többek között az IKT- és a telekommunikációs iparra is. Ugyanakkor a száloptikás kábelek az internet sebességének növekedésének alapját is jelentik világszerte.

Világszínvonalú gyártóüzem Nyergesújfalun

Folyamatos fejlesztésekkel csúcstechnológiás villamosipari gyártókapacitást épített a MegaWatt Kft. magyar családi vállalkozás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény