Cikkek

Intelligens gépek fejlesztése

Online szeminárium sorozat a National Instrumentstől december 9. és 13. között

Moduláris, alacsony feszültségű áramelosztó rendszer

Az RS Components a Schneider Electric könnyen telepíthető és bővíthető Acti 9 sorozatú áramelosztó rendszerével egészítette ki kínálatát

Két milliárd dollár a tét a Xeroxnál

A napokban megtartott befektetői konferenciáján a Xerox elnök-vezérigazgatója, Ursula Burns bejelentette, hogy 2017-re a mai 56 százalékról 66 százalékra akarják növelni a cég szolgáltatásokból befolyó bevételeit. Rövidtávon cél az is, hogy a vállalat működési cash flowja 2014-ben elérje a 2 milliárd dollárt, ami 200 millió dolláros többletet jelent az idén várt eredményhez képest

Mikulások, szélhámosok és némi varázslat

A csalóknak is megérkezett az ünnepi szezon, hiszen pontosan tudják, hogy ekkor lehet csak igazán kihasználni a gyanútlan, átlagosan nagyobb adakozó kedvvel rendelkező áldozatokat. A Kaspersky Lab felmérése szerint ez év októberében a csalók főleg „varázslatos" szolgáltatásokkal, köztük szerelmi varázslatokkal és varázsigékkel csábították az internetezőket

Nemfelejtő, statikus RAM-memóriák

A memóriák a mai elektronikai eszközök alapvető építőelemei, melyek egyes fajtái elveszítik adataikat a táplálás lekapcsolásakor (SRAM, DRAM), míg mások nem felejtenek, és az adatokat energiafelhasználás nélkül is képesek megőrizni (EEPROM, FLASH). A két technológia egyesítése a gyors hozzáférést kombinálja az energiamentes tárolás lehetőségével, melynek egyik lehetséges megvalósítását az nvSRAM eszközök jelentik. Cikkünkben ezen eszközöket mutatjuk be az ANVO Systems által alkalmazott megoldások ismertetésén keresztül

Szabványos NFC-jelek minden részletének beállítása egy gombnyomással

A közeltéri kommunikáció („Near field communications – NFC") a hétköznapjaink része, a drágább mobiltelefonok esetében pedig már az alapfunkciók velejárója. Az NFC-eszközök fejlesztéséhez és gyártásához szükséges szabványos jelek előállíthatók a Rohde & Schwarz minden olyan jelgenerátorával, amely rendelkezik az R&S®SMx-K89 jelű opcióval

Innováció fiataloktól fiataloknak

Fiatal fejlesztők mutatták be innovatív alkalmazásaikat az InnoApps versenyen, amelynek célja, hogy a közösségi bevonást elősegítő mobilalkalmazások fejlesztését ösztönözze. A kezdeményezés mögött a Huawei Technologies, a Microsoft és a European Young Innovators Forum (EYIF) áll

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény