Cikkek
Monolit kerámiakondenzátorok implantátumokba

A Murata bejelentette, hogy implantálható orvostechnikai eszközökhöz új, monolit kerámiakondenzátorokat fejlesztett ki. Az új alkatrészek akár szívritmus-szabályozókban is felhasználhatók
Jó negyedévet zárt a szervergyártó ipar

A Gartner szerint több mint 9 százalékkal bővült a globális piac a harmadik negyedévben. A HP a legnagyobb és jön fel a Lenovo
Az Epson belép a táblagép alapú POS nyomtatás területére

Magyarországon is elérhető a világ egyik legkisebb asztali POS-nyomtatója, az Epson TM-m30 számlanyomtató, amely mobileszközökhöz is egyszerűen csatlakoztatható. A készülék kis méretének köszönhetően bárhol könnyedén elhelyezhető és ideális megoldást kínál táblagép alapú POS-környezetben, például a vendéglátóipari, vagy kiskereskedelmi egységekben. Kialakítása miatt a nyomtató a számítógép alapúról tablet-alapú POS-rendszerekre átálló felhasználók számára is optimális választás
Az „Innováció ünnepe”

Az idén 40 éves müncheni Productronica kiállítás mindig is a fejlesztések mérföldkövének számított, amelyhez az újdonságok bemutatását időzítették. Az elektronikai technológia e nemzetközi seregszemléje a mai internetes világban is megkerülhetetlen eseménye a szakmának, ahol mindenki ott van, aki számít. Az Ersa a világ egyik vezető forrasztóeszköz-gyártója, amely mind közül a legszélesebb termékskálával rendelkezik, kiállítását ezúttal „Festival of Innovations” névvel illette – és teljes joggal...
Beltéri helymeghatározás beaconokkal

Drámai változások, gigantikus lehetőségek – a szakemberek kijelentései valami hatalmasat sejtetnek. Pedig az eufória oka egészen kicsi: a beacon mérete mindössze 20 mm! Ennek ellenére tud valamit, amit más technológiák nem: deciméterpontos helymeghatározást tesz lehetővé épületeken belül is. A beaconok elődjét az Apple alkotta meg, a referenciakészletet pedig a Nordic Semiconductor kínálja
Mozgásérzékelés a gyakorlatban

Az emberi jelenlét esetén működtetendő rendszerek – például a világítástechnikai eszközök – tervezői kompakt, intelligens és energiatakarékos megoldás létrehozására törekszenek, melyet általában mozgásérzékelős, automatikus kapcsolásvezérlés integrálásával biztosítanak. Manapság erre a feladatra a passzív infra (PIR) technológia terjedt el a legjobban, ami tökéletesen alkalmas az emberi test nagy amplitúdójú mozgásának érzékelésére, azonban nem képes például irodában ülő és nyugalomban dolgozó vagy otthon tévéző ember érzékelésére, illetve nehézkes vele a közeledés és a távolodás, a mozgás irányának érzékelése is
Bypass – és a használt gép tovább él

Az elektromos készülékek szervizeire Magyarországon, de a világon is egyre nagyobb igény mutatkozik. Nem kell mindig új eszközt venni, ha a termékünk elromlik, de funkciói megfelelnek elvárásainknak, és találunk valakit, aki meg tudja javítani. Ugyanez az üzleti modell működik a szolgáltató által bérbe adott, majd visszagyűjtött eszközök esetében is
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments