Az optikai kábel megalkotásáért, illetve a CCD-szenzort kidolgozásáért három tudós kapta az idei elismerést. Munkájukkal a mai internet kialakulásához, a "hálózati társadalmak" létrejöttéhez is hozzájárultak.

A 2009. október 7-én átadott díj felét (így a díjjal járó 1,4 millió dollár arányos részét is) Charles K. Kaónak ítélték oda az optikai szálakon keresztül történő fénytovábbítás területén elért alapvető eredményeiért. Az 1933-ban született Kao 1966-ban végezte el úttörő munkáját, amikor is kidolgozta, hogy miképp lehetséges üvegszálakon továbbítani a fényt. Meghatározta azt is, hogy milyen jellemzőkkel rendelkeznie egy használható, nagy távolságot áthidaló optikai kábel anyagának. Fölfedezte, hogy a korabeli optikai szálak csillapítását szennyeződések okozzák. Kiszámította, hogy különösen tiszta üvegből készülő szálakon több száz kilométerre is küldhetők fényimpulzusok, az akkori rekordot jelentő 20 méter helyett. A gyakorlati megvalósításra mindössze 4 évet kellett várni. A díj másik felét megosztva kapta Willard S. Boyle és George E. Smith a digitális képalkotásban használatos félvezető detektor, a CCD-szenzor feltalálásáért. A CCD-technológia alapját az a fotoelektromos hatás jelenti, melynek elméletéért Albert Einstein 1921-ben kapott Nobel-díjat.

Willard S. Boyle és George E. Smith 1969-ben alkotta meg az első sikeres, digitális szenzort alkalmazó képalkotó technológiát, a digitális kamerák fényérzékelő áramkörét. A CCD-t kifejlesztő laboratórium eredetileg egy képtelefonon és a félvezető buborékmemória kifejlesztésén dolgozott. A kettőt összekötve fejlesztette ki Boyle és Smith az általuk töltés-buborék eszköznek (Charge "Bubble" Device) nevezett rendszert. Az eszköz lényege az a képesség volt, hogy töltést tudott végigvinni egy félvezető felületén. A CCD első alkalmazása memóriaeszköz volt, ezért csak a bemeneti regiszteren keresztül kapott töltést. Hamarosan kiderült, hogy fénnyel is fel lehet tölteni a cellákat, és így kép hozható létre.