A korábbi évek gyakorlatának megfelelően várnak kiállítókat az építő-, gépész, villamosipar és az informatika területéről, szakmai előadásokat szerveznek, ahol a Mérnök Kamara és az Építész Kamara tagjai részvételükkel továbbképzési kreditpontokat szerezhetnek. Idén is állásbörze szervezésével segítik végzős hallgatóik elhelyezkedését az ipar területén.
Komoly nemzetközi visszhangja volt a tavaly megrendezett a "27th Science in Practice" című, tudományos konferenciának, valamint a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és az Enterprise Europe Network iroda közös rendezvényének.
Ebben az évben az Expo kiemelt előadója az ismert és elismert közszereplő, Dr. Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója. Két kísérő programja is van a börzének. Nagy érdeklődésre tarthat számot a gépész kollégák körében a "20. Fűtés- és Légtechnika Konferencia". A Dél-dunántúli Energetikai Klaszter által szervezett "XXI. század energetikája" című konferencia pedig az energiafelhasználás aktuális kérdéseit vizsgálja. A szakkiállítás és valamennyi szakmai program a rendezvény mindkét napján ingyenesen látogatható.
A pécsi Pollack Expo nem csupán a szakmai érdeklődőkre számít. Az iparban alkalmazott fejlesztésekkel és csúcstechnológiákkal ismerkedhetnek meg a Kar hallgatói, hasznos információkat kaphatnak építtetők, kivitelezők és az informatika újdonságaira éhes látogatók.
Minden kedves érdeklődőt várnak a szervezők február 25-26-án Pécsre, a Pollack Expo-ra!
Kvasznicza Zoltán
intézetigazgató