FőoldalArchívumLátogatóban a CASON Mérnöki Zrt.-nél
2009. március 05., csütörtök ::

Látogatóban a CASON Mérnöki Zrt.-nél

Az 1992-ben alapított, 100% magyar tulajdonban lévő CASON Mérnöki Zrt., high-tech műszaki termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó, nemzetközi hírnévnek örvendő, elismert vállalat. Az eredetileg Rofa Hungária névre keresztelt osztrák–magyar vegyesvállalatot a négy magyar tulajdonos az osztrákoktól függetlenné akarta tenni, ami sikerült is.Az akkor még labor készülékek forgalmazásával foglalkozó cég pár éven belül profilt és nevet is váltott és mára százfős szürkeállománnyal rendelkezik, amely egyik legfontosabb tőkéje. A high-tech műszaki termékek fejlesztésével foglalkozó, nemzetközi hírnévnek örvendő, elismert részvénytársaság elnök-vezérigazgatóját, Szakács Ferencet kérdeztük cége sikereinek titkairól…


Magas műszaki színvonal és tartalom
A társaság az elmúlt 15 év alatt rendszer­integrációval, műszaki távfelügyelettel, ipari folyamatirányító, informatikai és adatátviteli rendszerek tervezésével tűnt ki a magyar piacon, köszönhetően a komoly K+F tevékenységének. A cég fő profilját a nagy földrajzi kiterjedésű területeket felügyelő ipari adatgyűjtő eszközök fejlesztése jelenti. A gyártmányok minőségét jelzi, hogy a szállítmányozás, az ipari automatizálás, valamint a nagy földrajzi kiterjedésű ipari rendszerek felügyeletében alkalmazott termékei és szolgáltatásai az Egyesült Államoktól Szingapúrig a világ számos pontján kelendőek.
A vállalkozás nem csak szoftverfejlesztéssel, de a hozzá kapcsolódó hardvereszközök gyártásával is foglalkozik. Az általuk kifejlesztett GPS/GPRS-alapú DIWICON-technológiát világszerte sikerrel alkalmazzák a mobil munkamenedzsment és az ipari rendszerfelügyelet legkülönbözőbb területein az olajvezetékek szivárgásérzékelésétől kezdve a gázipari automatizáláson és a flottakövetésen át egészen a személyi biztonságvédelemig. Ügyfeleik, partnereik között olyan kiemelkedő nevekkel találkozhatunk, mint a MOL, a T-Mobile, a Richter Gedeon, a Shell, az E.ON, a Gaz de France vagy a General Electric. A cég egyedülálló fejlesztéseire a világ vezető szoftvergyártó vállalata, a Microsoft is felfigyelt, aminek köszönhetően a CASON kiemelt magyarországi partnerként vesz részt a redmondi óriás legújabb szerverplatformjainak hasznosításában.
A CASON vezetője szerint cége sikerének záloga a folyamatos kutatás és fejlesztés, a termékeikben rejlő újdonság varázsa, valamint a flexibilitás. Úgy véli, a világgazdaságban meglévő komoly kihívások globális jellege miatt van nagyobb esélye egy cégnek a kilábalásra, ha a globális piacon próbál helytállni. Ők ezt egyre nagyobb lendülettel teszik, amiből reményeik szerint (és a most formálódó megbízások alapján) az átmeneti gazdasági lanyhulás sem fog sokat visszavenni.
Arra törekednek, hogy termékújdonságaik, szolgáltatásaik szinte azonnal, abszolút naprakészen reagáljanak azokra az aktuális kérdésekre, amelyek a mai világban egyre többször merülnek fel: hogyan tudok egyszerre több dolgot kontrollálni úgy, hogy egyszerre csak egy helyen tudok jelen lenni? Hogyan terjeszthetem ki befolyásomat azokra a dolgokra, emberekre, akik mellett nem ülhetek ott állandóan?

Image Image
1. ábra. Egy vállalati jármű nyomon­követése
A CASON DIWICON technológiájának alkalmazásával könnyen megvalósítható, hogy egy számítógép segítségével egy kattintással elérhetővé váljon bármi, ami egy adott vállalat tevékenységének legfőbb értékét adja. Lehet ez a kereskedelmi flottája, hálózata (mobilmunka-menedzsment), a logisztikai flottája (teherautói mobilflotta-menedzsment), a terméke (ami adott esetben lehet olaj vagy akár gáz is egy vezetékben a föld alatt – termék­távvezetéki felügyelet). (1. ábra)
A fejlesztők gondolnak az egyes emberekre is. A napjainkban megjelenő Metropolis nevű követőalkalmazása lehetővé teszi a családtagok számára is, hogy GPS-es nyomkövető segítségével figyelemmel kísérjék egymást. Ezen termékújdonsággal nyit a cég a konzumerszféra felé, mert fontos számára a több lábon állás. Másik érdekes terület a tudatos energiafelhasználóvá válás. A CASON által elképzelt jövő azt vetíti előre, hogy a jövő tudatos fogyasztója képes a mosógépével „megállapodni" abban, hogy ne a csúcsfogyasztás közepén mossa ki a ruháit, hanem akkor, amikor ez mindenki számára a legköltséghatékonyabb és legideálisabb. A jövő tudatos energiavállalata nem az egyszeri munkásembert küldi leolvasni a végfogyasztó adatait, hanem állandó adatszolgáltatással bíró mérőeszközöket szerel fel, vagy a meglévő mérőeszközöket egy állandó adatkommunikátorral látja el, amely által tervezhetővé, átláthatóvá és tudatossá válik az energiafogyasztás, amely mindannyiunk érdeke. Ilyen, és ehhez hasonló témák azok a kulcsok a sikerhez, amelyekkel a CASON külföldön is versenyképes.

Késznek lenni az állandó innovációra
A CASON vezérigazgatója úgy látja, az előremenekülés a legjobb megoldás. Színvonalas termékkel vagy szolgáltatással, kreativitással, akarással és változó körülményekhez igazodó gyors reagálással bizonyosan át lehet vészelni a legnehezebb időszakokat is. Eddig is ezt a módszert alkalmazták: a növekedés egyszerre szükséglet és lehetőség ebben az ágazatban. Éves forgalmuk megközelítőleg 10 százalékát költik innovációra, ez teszi lehetővé, hogy a technológiai szektor folyamatos fejlődését figyelemmel kísérve újabb és újabb jövőbe mutató fejlesztést valósítanak meg. Most, amikor a finanszírozási lehetőségek szűkössége jelent problémát, próbálnak pályázati úton is minél több forrást bevonni, sikerrel: a tavalyi év végén nyertek el egy 100 millió forintos uniós fejlesztési támogatást.
Nem bezárkózni kell, hanem olyan területek és ágazatok felé mozdulni, amelyeket kevésbé érint a recesszió – mondta Szakács Ferenc. Igyekeznek speciális termékeket előállítani, és a nemzetközi piacon ott értékesíteni azokat, ahol kevesebb konkurenssel kell megküzdeni. Így például az arab országokban vagy olyan távol-keleti piacokon, amelyek gazdaságai kevésbé vannak kitéve a mostani válság negatív hatásainak. A CASON most főként a Közel-Keleten építi kapcsolatait, az Öböl menti országokban kezd tárgyalásokba energiavezetékek és -rendszerek felügyeletéről. Emellett Oroszország is a kiemelt „célpontok" között van, a vállalat nemrég nyitotta meg moszkvai képviseletét.
A cég alapfilozófiájához tartozik a megújulás, a K+F fontossága, a folyamatos innováció. Ilyen megújulási szándék volt például a 2007. évi, Érden megvalósított több mint 150 millió forintos beruházás is. Ezzel a termelési kapacitást bővítő beruházással kívánták úgymond megszemélyesíteni a jövőbe mutató gondolkodásukat.

Ár és minőség
Image Image
2. ábra. Szakács úr átveszi az Üzlet és Siker díját
Mivel a CASON termékei a „niche" piacra készülnek, ezért nem kifejezetten árérzékenyek. A minőséget is megelőzendően említhető meg az újdonság fontossága. A cég számára az a fontos, hogy minél inkább a versenytársak előtt járhasson az újabbnál újabb ötletekkel, innovációkkal. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a minőség ne lenne fontos tényező. Inkább azt jelenti, hogy a jó minőség mára alapkritérium, ettől többet kell tudni nyújtani a vásárlók számára.
Kiemelkedő teljesítményükre, dinamikus fejlődésükre számos díj és elismerés szolgál bizonyítékul. Többek között 2000-ben és 2005-ben is Innovációs díjat nyertek, a 2006-os esztendőben pedig a „Europe's 500" kitüntető cím birtokosaiként bekerültek Európa ötszáz leggyorsabban fejlődő és legtöbb új munkahelyet teremtő vállalata közé. Az elismerések sora 2008-ban tovább bővült a Microsoft Innovációs Díjával, a Microsoft Global Launch Partner címmel, amelyet a világon 10 cég mondhat a magáénak, és az Üzlet&Siker gazdasági magazin Minősített Vállalkozás díjának megszerzésével.
Image Image
3. ábra. A Microsoft díja
A CASON Zrt. az 1 milliárd Ft feletti éves árbevétellel rendelkező vállalatok kategóriájában nyerte el a legversenyképesebb és leginnovatívabb hazai cégnek járó díjat, amelyről objektív analízisek és jelzőszámok alapján döntöttek.
A jelenleg öt országban, több mint száz alkalmazottat foglalkoztató cég forgalma 2007-ben meghaladta a 9,2 millió eurót. A további dinamikus külföldi terjeszkedésnek köszönhetően a cég tervei szerint a forgalom 2010-re meghaladhatja a 15 millió eurót, alkalmazottaik száma pedig elérheti a százötven főt.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény