FőoldalArchívumBME - Ericsson
2008. szeptember 02., kedd ::

BME - Ericsson

Szalagátvágás az új Ericsson-laborban Ericsson-laboravatásMájus 27-én adta át az Ericsson az ország első komplex hardvertervező laboratóriumát a BME Elektronikus Eszközök Tanszékén. Az Ericsson Magyarország már harmadik, egyetemi kooperációban működő kutatólaboratóriumának avatásán Éry Gábor vezérigazgató, Tommy Westin K+F igazgató, valamint a házigazda dr. Rencz Márta tanszékvezető mellett dr. Molnár Károly tárca nélküli miniszter és dr. Pálinkás József, az MTA elnöke is részt vett.


Molnár Károly, a tudománypolitikáért, a kutatás-fejlesztéséért és a technológiai innovációért felelős miniszter beszédében kiemelte, hogy Magyarország versenyképességének egyik kulcsa az oktatás, kutatás és a gazdasági élet szereplőinek szoros együttműködése. A Műegyetemnek, mint hazánk vezető műszaki felsőoktatási intézménye rangjának, súlyának megőrzéséhez hozzájárulnak mindazok a kutató-fejlesztő laboratóriumok, tudásközpontok, amelyeket a világ vezető vállalatai telepítettek ide.

Image Image
Az ünnepség elnöksége
Pálinkás József, az MTA elnöke szerint a Központ megnyitása fontos jelzése annak, hogy a hazai tudományos bázis a vezető világcégeken keresztül lehet képes bekapcsolódni a globális innovációs láncba. Az egyetemi és akadémiai kutatóhelyek ilyen kapacitásainak a megismertetése révén növelhető a vállalkozások kutatás-fejlesztési ráfordítása. Az Akadémia ezért szorgalmazza, hogy mind nagyobb nyilvánosságot kapjanak ezek a sikertörténetek. Az Ericsson – mint a Magyarországon működő egyik legjelentősebb multinacionális cég –, a hazai gazdasági-társadalmi átalakulás során kiemelkedő szerepet vállalt a magyar kultúra és tudomány támogatásában.
„Az Ericsson vezeti a szélessávú technológia fejlesztését mind a mobil, mind a vezetékes hálózatokban – a felhasználói igények megértése alapján. A világ vezető távközlési innovátoraként az Ericsson rendelkezik a legerősebb elkötelezettséggel a kutatás-fejlesztés iránt az iparágban – jelentős mértékben hozzájárulva különböző szabványok meghatározásához és kb. 23 ezer bejegyzett szabadalom létrehozásához” – mondta Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója. Avatóbeszédében kiemelte, hogy az Ericsson Magyarország a legnagyobb hazai telekommunikációs és informatikai kutatással, szoftverfejlesztéssel foglalkozó vállalat, ahol példaértékű az oktatásipari megvalósítás láncolata; amelyre a most felavatott laboratórium is egy újabb bizonyságtétel.
A laboratórium kialakítása az Ericsson Magyarország hardverfejlesztő csoportja és a BME Elektronikus Eszközök Tanszéke közötti hosszú távú kooperáció meghatározó eleme.
A két intézmény együttműködése biztosítja azt, hogy a tanszék hallgatói folyamatosan a modern elektronikai iparból érkező kihívásokkal szembesüljenek és a tanszék erős tudományos hátterére támaszkodva a fogyasztói igényekre reagáló korszerű megoldásokat dolgozzanak ki önálló alkotómunkájuk során.
Az Ericsson Magyarország és a BME Elektronikus Eszközök Tanszéke kapcsolata kiemelkedő példája a modern műszaki felsőoktatás támogatása iránt elkötelezett cég és a XXI. század ipari és piaci kihívásai felé nyitott, a nemzetközi trendeket ismerő és azok irányában érzékeny felsőoktatási intézmény együttműködésének.
Az új laboratóriumban elsősorban programozható mikroáramkörökkel (pl. FPGA – általános célú programozható eszköz, DSP – digitális jelfeldolgozó processzor, NP – hálózati processzor) megvalósított komplex hardverrendszerek kutatását, valamint termikus és/vagy nagyfrekvenciás hatásokat is figyelembe vevő eszközök tervezését sajátítják el a jövő villamosmérnökei.

Kovács Péter

Az Elektronet magazin főszerkesztője...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény