FőoldalArchívumE-Magyarország, e-kormányzat: nincs más út, mint a tudás alapú társadalom
2009. december 02., szerda ::

E-Magyarország, e-kormányzat: nincs más út, mint a tudás alapú társadalom

A Piac és Profit folyóirat 2009. november 19-20. között, Siófokon rendezte meg, immár nyolcadik konferenciáját, "E-Magyarország, E-Kormányzat, 2009" címmel, a számvetés és a jövőkép megrajzolása jegyébenE konferenciák lelkiismeretes látogatójaként állíthatom, az érdeklődés és ennek megfelelően, a részvétel mindig jelentős, a konferencia témái izgalmasak, a rendezvény megrendezésének színvonala kiemelkedő.

A Magyarországon párját ritkító párbeszéd, az eredmények ismertetése, elismerése, kritikája és a problémákkal való közös szembenézés jellemezte a legutóbbi konferenciát.
Sikerek felé haladó e-kormányzat, problémás e-gazdaság, és aggasztó jelek az e-demokráciában - ezek jellemezték a konferenciát. A rendezvény első napján átadták az idei E-közigazgatási Díjakat, a Neumann János Díjakat és az Információs Társadalomért Szakmai Érmeket.

Helyes döntés volt, hogy immár több kormányzaton átívelően, egy kézbe került az infokommunikáció irányítása hazánkban. Az infokommunikáció irányításának, ezt a valóban bevált rendszerét továbbra is érdemes lenne megtartani - fogalmazták meg az elmúlt hét év infokommunikációs számvetését célzó konferencia kerekasztalának résztvevői, az IKT szektor szereplői, többek között a Microsoft és a Magyar Telekom mellett Dr. Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Molnár Gyula polgármester, a TÖOSZ elnöke, Pettkó András országgyűlési képviselő és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke is.
A résztvevők elismerték a Dr. Baja Ferenc, az infokommunikációért felelős kormánybiztos vezetésével az e-kormányzatban elért eredményeket, ugyanakkor továbbra is megoldandó az e-demokrácia kiszélesítése, vagyis az, hogy az információs technológia mennyire ad lehetőséget az egyéneknek, közösségeknek az információszerzéshez és a közös cselekvéshez, illetve amelynek használatával a közösség bármely tagja hatással lehet a közösségre. A jelenlévők felhívták a figyelmet arra is, hogy az e-világ nem tudja kivonni magát a globalizáció alól, nem létezhet egy speciális, kiragadott, külön magyar út az e-világban.
Az iparág képviselői szerint az elmúlt 7 évben a mindenkori kormányzatok sokat tettek, de elszalasztották az infokommunikációs iparág, mint kitörési pont kiemelt fejlesztésének lehetőségét.
A kerekasztal megbeszélést követte a parlamentet alkotó pártok, a KDNP, az MDF, az MSzP, az SzDSz, valamint videó-filmen megjelenő Fidesz képviselők fóruma a fejlett e-közigazgatás megvalósítása érdekében megvalósítandó pártstratégiáikról. Sokat rontott az összképen, hogy nem alakult ki párbeszéd, sőt a jelenlevőknek már most módjuk volt megismerkedni egy valódi választási filmmel is.
Az ezt követően szervezett E-kormányzati kerekasztal résztvevői (Baja Ferenc, infokommunikációért felelős kormánybiztos, Kónya László, az ICT Systems vezérigazgatója, Paál Péter, az Amcham elnökhelyettese, Papp Péter, a Kancellár.hu Zrt. vezérigazgatója, Oláh István György, a Kopint-Datorg Zrt. vezérigazgatója, Pettkó András országgyűlési képviselő, Risztics Péter, a BME Informatikai Központ igazgatója) és az immár hagyományos SMS-falon bekapcsolódó közönség a számos eredményen és hiányosságon túl az Infokommunikációs Államtitkárság által megkezdett munka további folytatása mellett, a konkrét projektek működéséről, megvalósulásáról, annak hiányosságairól, a Digitális Közműről, a folyamatban levő fejlesztések megvalósulásáról, az érdekek harmonizációjáról szóltak. Sikerült-e hatékonyabbá, eredményesebbé tenni a közigazgatást? Jobbá vált-e az üzleti szektor és a közigazgatás együttműködése, a szereplők értik-e egymás szavát és érdekeit? Észrevételek, kritikák, javaslatok hangzottak el.

A konferencia szervezői gondoskodtak arról, hogy az eltérő érdeklődésű, más-más szakterületről érkező szakemberek is megszólaltassanak.

Előadások hangzottak el Papp Imre, IRM, közjogi szakállamtitkártól (Úton az elektronizálás irányába, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás új szabályai), Bálint Ákos, az NFÜ Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóságának főigazgatójától (Félúton. EU-források a közigazgatás modernizációjára, EKOP, ÁROP, a projektek eredményei), Pócza András, a MeH Infokommunikációs főosztály főreferense és Magyar István, az Elektronikus Számlakibocsátók Egyesületének elnökétől (Közérthetően az elektronikus számlázásról).

A hallgatóság aktív részvételével több szekcióban dialógus zajlott az alábbi témákban:
- információs társadalom fejlődése,
- a hírközlés és távközlés szerepe az információs gazdaság és az e-közigazgatás fejlődésének felgyorsításában,
- a kiemelkedő innovációk, fejlesztések (Források és költségoptimalizálás),
- az IKT-szektor társadalmi felelősségvállalása,
- a Költségvetés Gazdálkodási Rendszer projekt bemutatása,
- az elektronikus fizetés megvalósítása című EKOP kiemelt projekt, azon belül a Központi Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer (EFER),
- az Uniós pályázatok, fejlesztések és a beszerzési költségek csökkentése SAP megoldásokkal.
A Dialógusokat moderátorok irányították, felkért szakértők bevonásával.
A konferencia második napján, Varga Zoltán önkormányzati miniszter nagysikerű előadást tartott az önkormányzatok rövid és hosszú távú kilátásairól a fejlett információs társadalomban, ill. a fejlett e-közigazgatásban. Az önkormányzati miniszter előadásához kapcsolódóan, önkormányzati és regionális szakemberek, és az üzleti szektor képviselői részére szervezett önkormányzati fórumon érvek és ellenérvek hangzottak el az önkormányzati alkalmazás-szolgáltató ASP központok mellett. Elvezethet-e az ASP központ a több platformon támogatott ügyintézés, a mobil önkormányzat bevezetéséhez.
Dr. Oszkó Péter pénzügyminiszter a pénzügyi helyzetről és a pénzügyi válságból való kilábalás lehetőségeiről számolt be. A növekedés kulcskérdése az, hogy legalább, európai uniós átlagszintre kell növelni Magyarország foglalkoztatási rátáját. - fogalmazott Dr. Oszkó Péter pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter szerint a digitális ügyintézés erősítése egyszerre növeli a versenyképességet és csökkenti a kiadásokat, ugyanakkor a hosszú távú út hazánk számára is csak a tudásalapú társadalom létrejötte lehet.

Az esemény kiemelkedő látogatószámából kiderült, hogy az infokommunikáció mindennapi gyakorlatában, fejlesztésében érintett önkormányzati és üzleti résztvevők már a válságból való kilábalásra készülnek. A kormányzati projektek közül az önkormányzatoknál 2011-ig bevezetendő, úgynevezett ASP (Alkalmazásszolgáltató Központ) rendszert kísérte a legerősebb figyelem. Az információs társadalom építéséről szóló dialógusban többen kiemelték, hogy a szektornak sok a dolga és nagy a felelőssége a digitális szakadék feltöltésében, mely feladatot az üzleti résztvevők önerejükből, önmaguk nem tudják ellátni a kormányzat és a társadalmi szervezetek támogatása nélkül. A hírközlési és távközlési dialógusban az önkormányzatok azt hangsúlyozták, hogy igényeik ellenére nem minden településen van szélessávú internet elérési lehetőség, és így komplett társadalmi rétegek maradnak ki a netpolgárok sorából.
A konferencián kiderült, hogy a résztvevők szerint helyes döntés volt egy kézbe helyezni az infokommunikációs irányítást, és ezt a következő kormányzatnak is érdemes lesz megtartania.
A résztvevők bízhattak volna abban, hogy legalább most, a számvetés idején, netán az új irányok kijelölésekor a politika, a választási küzdelem előszele talán elkerüli a konferenciát.
Nem sikerült...
A jelenlevő önkormányzati - civil képviselők, érdeklődők szerették volna megtudni, megtudhatták volna, hogy mindaz, amit az elmúlt időszakban az ország digitális elmaradásának csökkentése, a számítógépes kultúra felemelése érdekében - a kormányzati programok és a saját forrásaik bevonásával, helyi szinten tettek, hasznos volt-e, vitte-e előre a közösségünket, csökkent-e a digitális szakadék. Elgondolkodhattunk, a saját környezetünk mire jut - juthatott volna.
Nagyon fontos lett volna, hogy hallhassuk a jelenlegi ellenzék ezzel kapcsolatos véleményéről, ők mit, hogyan tettek volna, mit tesznek majd, mit gondolnak a további, vagy netán új feladatokról, hogyan készüljünk a digitális átállásra, lesz - e nemzeti digitális közmű, stb. Hasznos lett volna, ha mindezen ismeretek birtokában készülhetnénk a következő évre.
Csak remélhetjük, hogy a Piac és Profit folyóirat, ezt az immár hagyománnyá nemesedő konferencia-sorozatot az elkövetkező időszakban is megőrzi.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény