FőoldalArchívumMagyar siker a Miamiban megrendezett Hacker Halted konferencián
2010. november 18., csütörtök ::

Magyar siker a Miamiban megrendezett Hacker Halted konferencián

A Miamiban megrendezett Hacker Halted konferencián, a világ legnagyobb etikus hacker rendezvényén három díjat is átvehettek magyar szakemberek. Barta Csaba saját fejlesztésű rootkitjének bemutatásával legjobb előadó díjat nyert, Fóti Marcell Európa legjobb ethical hacking oktatója lett, míg a NetAcademia Oktatóközpont kiemelkedő képzési eredményeiért részesült elismerésben

A tizennegyedik alkalommal Miamiban megrendezett Hacker Halted konferencián 43 ország közel ezer küldötte vett részt a biztonság aktuális kérdéseit tárgyaló rendezvényen. Idén először magyar szakembert is találhattunk az előadók között Barta Csaba, a NetAcademia oktatója és egyben a Deloitte Zrt. forensic szakembere személyében, aki rögtön el is nyerte a legjobb előadó díjat világújdonságnak számító, saját fejlesztésű rootkitjének bemutatásával.
"A kártékony kódot is tartalmazó eszközt nem károkozási, hanem pusztán oktatási céllal hoztam létre. Azt szerettem volna megmutatni, hogy 2010-ben is lehetséges olyan rosszindulatú kódot létrehozni, amelyik elbújik a legbiztonságosabbnak tekintett operációs rendszerek, valamint az összes víruskereső kutató tekintete elől. A rootkitem egy jó példa arra, hogy a biztonsági szakembereknek miért nem szabad sosem elkényelmesedniük." - mondta Barta Csaba a díjátadást követően.
A bemutatott rootkit újdonságai közé tartozik, hogy a legújabb operációs rendszerek, így a Windows 7 és a Windows 2008 legfrissebb, naprakész verziói alatt is fut, jelenleg semelyik víruskereső nem találja meg, valamint megvalósít egy olyan jelszófelülírási támadást, melyre ezidáig csak elméleti lehetőségként tekintettek a szakmában.
A rendezvényen magyar részről további két díjat vehetett át Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője. Az egyiket személyesen ő kapta, mint az európai régió legjobb ethical hacking oktatója, míg másodszorra az oktatóközpont európai szintű szakemberképzéséért vehetett át elismerést.
"Nagy öröm számomra mindhárom díj. Az elismerések jól mutatják, hogy a világ figyel ránk, és nemzetközi szinten is elismerik a hazai szakértelmet és eredményeket. Csaba rootkites előadásának kiemelkedő sikere minden várakozásomat felülmúlta. Egyértelműen ott vagyunk a világ legjobbjai között, és remélem ez egyre inkább így is lesz." - mondta Fóti Marcell.
Barta Csaba nemzetközileg díjazott rootkitje már részét képezi a NetAcademia forensic témájú képzésének, és a nemzetközi sikernek köszönhetően hamarosan világszerte a hivatalos EC-Council tananyag részévé válhat.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény