FőoldalArchívumJabil - a gyártóóriás magyarországon
2010. november 03., szerda ::

Jabil - a gyártóóriás magyarországon

Látogatóban sorozatunkban elsősorban hazai tulajdonú cégeket mutatunk be. Most azonban egy, az idén fennállása 10. évfordulóját ünneplő, amerikai tulajdonban lévő cég magyarországi vállalkozásához látogattunk el

Egy élvonalbeli EMS-gyártó

Király Zoltán, a Jabil ügyvezetője Király Zoltán, a Jabil ügyvezetője
A tiszaújvárosi Jabil egy olyan, amerikai gyökerű multinacionális cégcsoport tagja, amely a világ első számú elektronikai vállalatainak a beszállítója - mondja Király Zoltán, a cég ügyvezetője. - Gyártótevékenységével és az ezekhez kapcsolódó különböző, magas színvonalú szolgáltatásaival érdemelte ki erős piaci pozícióját. Napjainkban az 1966-ban Detroitban alapított anyavállalatnak már 22 országban van 59 gyáregysége és összesen több mint 85000 alkalmazottat foglalkoztat. A Jabil vevőköre kiterjed egyebek mellett a járműipar, a távközlés, a számítástechnikai hálózati elemek, a szórakoztatóelektro­nika, a környezetbarát technológia, a gyógyászati ipar területére. Csak kevesen tudják, hogy a cég tiszaújvárosi üzemében gyártják a világ legkorszerűbb mobiltelefonjait. (A vállalat neve egyébként a két alapító keresztnevéből, a Jamesből és a Billből tevődik össze.)
A magyarországi üzem tiszaújvárosi zöldmezős, több lépcsőben megvalósított beruházás keretében jött létre, amelynek első gyártócsarnokát 2000 augusztusában adták át. Ma már 54000 m2 alapterületű a gyár, amelynek szolgáltatásai közé tartozik nem csak az elektronikai, mechanikai termékek tervezése, gyártása, és szervize, de az új termékek bevezetésén, tesztmegoldások fejlesztésén túl az anyagellátásilánc-menedzsment, üzleti folyamatok kialakítása és különböző logisztikai szolgáltatások is.
Persze a cég történelméhez keserű emlékek is fűződnek: a Jabil Circuit szombathelyi üzemében (amely korábban a Philips egyik gyárának adott helyet) a termelés 2007. július végén állt le. Ekkor elbocsátásokra is sor került, azonban az átszervezés nem érintette a mobiltelefonok, híradástechnikai eszközök tesztelését, szervizelését. Ma már ismét 1000-nél több alkalmazott dolgozik ebben a javítóközpontban.
Napjainkra a kft. a magyar GDP és export jelentős hányadát adó elektronikai ipar meghatározó vállalatává nőtte ki magát és az észak-magyarországi régió egyik vezető gazdasági szereplőjévé vált. 200 milliárd forintos éves árbevételével a nemzetközi vállalatcsoport globális árbevételének tíz százalékát, az európainak pedig a harmadát állítja elő. Ezzel a termelési értékkel a Jabil évek óta a hazai cégek top50-es listáján szerepel. Fontos a cég szerepe foglalkoztatási szempontból is: ők a régió egyik legnagyobb munkáltatója. Munka­vál­l­alóik száma az utóbbi években három- és ötezer fő között mozgott. A recesszió dacára a 2010-es évet 4000 fő saját és 350 fő kölcsönzött munkatárssal kezdték el. A létszám napjainkra tovább növekedett, és elérte a 7500 főt.

Az északi régió "csodagyereke"

Alkatrészorsók a beültetősoron Alkatrészorsók a beültetősoron
A tiszaújvárosi Ipari Park közel harminc cégnek ad telephelyet, a tudatos iparfejlesztés és munkahelyteremtés stratégiájának a mintapéldája. Ehhez kapcsolódott az idén a település Pro Urbe-díjában részesített Király úr gondolata is, amikor így fogalmazott: "A kft. sikerének titka az olyan tehetséges munkatársak alkalmazásában áll, akik az innováció iránt legfogékonyabb, a legkeményebben dolgozó emberek közül kerülnek ki. Noha a válság kitörésekor a Jabilnek is meg kellett válnia több száz alkalmazottjától, alig egy év múlva már meghaladtuk a korábbi létszámot, és a 2010-es év folyamán további ezerfős létszámbővítést hajtottunk végre a gyárban, a gyártósori munkások mellett jelenleg 200, angolul beszélő diplomást is keresünk különböző területekre. Készek vagyunk akár a 73 kilométerrel távolabbi Nyíregyházáról is alkalmazni a dolgozókat, akiket autóbusszal szállítunk Tiszaújvárosba".
Méltán büszkék arra, hogy a cég minden pénzügyi mutató tekintetében számottevő javulást ért el 2010-ben. 2009-ben közel egymilliárd dollár árbevételt értek el, idén pedig 1,3 milliárdot meghaladó teljesítményre számítanak. Tavaly hárommilliárd, idén pedig várhatóan több mint ötmilliárd forint adót fizetnek be a költségvetésbe. Három-négy éven belül akár 2,5 milliárd dolláros árbevételt is reálisnak tartanak - figyelembe véve a cég ügyfeleit adó iparágakban napvilágot látott növekedési prognózisokat.

A jövő záloga az innováció
A vállalat fő értékeinek a folyamatos innovációt, a megbízhatóság és minőség javítását tartják. Ezeknek köszönhető, hogy a gazdasági recesszió ellenére is képesek voltak folyamatos fejlődésre, növelni az árbevételt, bővíteni a létszámot, fejleszteni a technológiát. Ezzel kapcsolatos üzleti filozófiájukat így lehetne összegezni: "Ahogyan a válság idején viselkedünk, meghatározza, hogy milyen szintre juthatunk a válság után."
A cég jövője érdekében folyamatosan beruháznak. A tíz év során 277 millió dollárt (mai árfolyamon 61 milliárd forintot) fektettek be Magyarországon, az idén is további húszmilliót, azaz több mint 4,5 milliárd forintot. A cég fejlődését s a válság ellenére a foglalkoztatottság erős növekedését a Gazdaságfejlesztési Ope­ratív Program keretében több EU-támogatás is segítette. Így például a Jabil 380 millió forintos támogatást kapott ahhoz az 1,8 milliárd forintos beruházásához, amelynek keretében az okostelefon-gyártó és ehhez kapcsolódó raktározási kapacitásukat bővítették. További 400 milliós támogatást kaptak az összesen 1,2 milliárdos kutatási-fejlesztési beruházásukhoz. Függőben van 140 milliós támogatás megítélése, amelyet egy 300 milliós fejlesztéshez igényelt a cég, mobiltelefon-prototípus-fejlesztő cellák kialakításához.

Tervek

Gondos minőség-ellenőrzés Gondos minőség-ellenőrzés
A gyártás területen tovább kívánják szélesíteni a palettát. Elsősorban az orvosi műszerek, a távközlési infrastruktúra eszközei és a háztartási eszközöket távvezérlő berendezések területén látnak például lehetőségeket. Perspektivikusnak tartják még a napelempanelek gyártását is: piaci információik szerint a régióban több bérgyártó is millió dolláros nagyságrendű beruházásokra készül, a technológia központja azonban Lengyelország lehet. Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a "nagy" Jabilon belül az egyes megrendelésekért a magyar gyáregység az ázsiai és a közép-amerikai leányvállalatokkal versenyez. Egy-egy termékcsoport kihelyezését az is jelentősen befolyásolja, hogy hol van a végfelhasználás. Ezért Európa és a mexikói térség szerepe újra felértékelődik, s a korábbi években leépített kapacitások kezdenek újra felépülni.
S ahhoz, hogy a gyártástechnológia élén maradhasson, a Jabil fejlesztőközpontot is létrehoz, amelynek feladata lesz, hogy a Miskolci és a Budapesti Műszaki Egyetemmel együtt alkalmazott kutatásokat végezzen új gyártási technikák kidolgozásához, aminek a vége a Jabil üzemében történő gyakorlati implementáció. Amennyiben a fejlesztési központ beváltja a hozzá fűzött reményeket, úgy az ügyfelek számára akár mechanikai vagy elektronikai tervezési szolgáltatásokat is nyújthat a termékek kivitelezésében, így később (Bécs és a belga Hasselt után) Magyarországon jöhetne létre a Jabil harmadik európai designcentere.
A tavalyihoz hasonló létszámbővülésre a közeli jövőben nem látnak esélyt, jelenleg a létszám stabilizálása köti le a cégvezetés energiáit. A környéken rendelkezésre álló munkaerő alapján Király Zoltán szerint a maximális létszám kilenc és fél ezer fő körül alakulhat, ui. a képzett munkaerő hiánya a régióban ma már a fejlődés komoly akadálya. Épp ezért az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamará­val együttműködve az elektronikai gyártók egy csoportja ajánlásokat készített a kormány számára (erről az elektronet.hu-n mi is hírt adtunk).

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény