FőoldalÜzlet

Üzlet

A Huawei megépíti a világ öt legnagyobb felhőszolgáltatásának egyikét

Több mint 150 országból és régióból, 20 ezer IKT vezető és szakember részvételével nyílt meg a Huawei Connect 2017 iparági expo Sanghajban. A háromnapos globális fórum résztvevői megvitatják a digitális technológia fejlődési irányát, de kiemelt téma az ipari digitalizáció is. A Huawei az eseményen bejelentette, hogy a világ jövőbeli öt legnagyobb felhőszolgáltatásának egyikét tervezi megépíteni

Két évtizede díjazzák a minőséget

Összesen 54 cég 64 terméke, szolgáltatása érdemelte ki a 20. Magyar Termék Nagydíj Védjegy kitüntetést, a tanúsított minőség „útlevelét” a Magyar Gazdaság Ünnepén, az Országház Felsőházi termében szeptember 5-én. A díjakat átadta: Jakab István, az Országgyűlés alelnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A jubileum évében az energiahatékonyság, a környezetbarát és a fogyasztók életminőségét javító, integrált megoldások kaptak nagy hangsúlyt. Az új pályázók között megjelentek a szellemi szabad foglalkozásúak; művészek, szolgáltatók. A díjazott pályázatok közel kétharmadánál pedig a digitalizáció és az informatika játszott kiemelten fontos szerepet

Az elektronikai ipar kiemelkedő üzleti és szakmai eseménye

Az elektronika, Magyarország egyik vezető iparága, október 11–13. között kilép a virtuális világ falanszteréből, teret adva személyes találkozásoknak, üzleti tárgyalásoknak, és szemtől szemben – tapinthatóan és kézzelfoghatóan – mutatkozik be. Az esemény régen várt, hiánypótló, és most, hogy létrejön, kihagyhatatlan!

Új remény Kína után: India!

India gazdaságilag mindig is örök ígéret volt, de ez idáig sohasem tudta felvenni a versenyt Kínával. Ám most, hogy Kínában látványosan megtorpant a gazdaság, Indiának viszont egyre jobban megy, úgy tűnik, Dél-Ázsia lehet a következő évek nagy növekedési motorja. Milyenek a jelenlegi realitások?

Logisztikai cégek százai menekültek meg

A Kaspersky Lab szakértői egy szerverkezelő szoftverbe ágyazott hátsókaput fedeztek fel, amelyet több száz nagyvállalat használ világszerte. Aktiválás után a hátsókapu lehetővé teszi a támadók számára, hogy további rosszindulatú modulokat töltsenek le vagy, hogy adatokat lopjanak. A Kaspersky Lab értesítette a fertőzött szoftver viszonteladóját, a NetSarang céget, akik azonnal eltávolították a rosszindulatú kódot és egy új frissítést adtak ki ügyfeleik számára

Mostantól a mosógépével is chatelhet

Az okostelefonról vezérelhető, és chatüzenetek formájában velünk beszélgető érintővezérlésű mosógép csak egy azon újdonságok közül, melyeket az IFA kiállításon ismerhet meg a nagyközönség. Európa egyik legjelentősebb elektronikai és háztartási eszközöket felvonultató kiállításán a látogatók virtuális valóság szemüveg segítségével csöppenhetnek bele a Candy Hoover cégcsoport által bemutatott okosháztartás mindennapjaiba

Két új lenyűgöző Sony Xperia okostelefon az IFA-ról

A Sony bejelentette, hogy prémium okostelefon családja az Xperia XZ1 és az Xperia XZ1 Compact modellekkel bővül. Az új készülékek az emberi szem számára láthatatlan mozgásokat is megörökítő Motion Eye kamerával, az okostelefonok piacán forradalmian új 3D-Szkenner funkcióval, a lélegzetelállító képeket megjelenítő, kategóriaelső – az Xperia XZ1 esetében a nagy dinamikatartományú, HDR képernyőt is magába foglaló – kijelző technológiával, és a csúcsminőségű zenehallgatási élményt biztosító Hi-Res Audio funkcióval is rendelkeznek. Az Xperia XZ1 és az Xperia XZ1 Compact a legfejlettebb feldolgozási teljesítményt egyesíti a szupergyors letöltési sebességgel egy időtlen, prémium kategóriás külsőbe csomagolva

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény