FőoldalÜzletKötelező lesz a termék várható élettartamának feltüntetése
2020. november 29., vasárnap ::

Kötelező lesz a termék várható élettartamának feltüntetése

Korábbi felmérések szerint az uniós polgárok 77 százaléka inkább megjavíttatná az elromlott eszközét, mintsem kicserélje azt, 79 százalékuk pedig törvényileg kötelezné a gyártókat a megfelelő paraméterek közlésére

termekelettartam webreAz Európai Unió hamarosan kötelezheti a gyártót arra, hogy külön címkén, egyértelműen és világosan tüntesse fel a csomagoláson a szervizelésre vonatkozó legfontosabb információkat. Ugyanis az Európai Parlament november közepén 395 igen, 94 nem és 207 tartózkodás mellett megszavazta a Right to Repair (Javításhoz való jog) elnevezésű határozatát, amelynek köszönhetően a termékekre a jövőben olyan matrica kerülhet majd fel a javíthatósággal kapcsolatban, mint amit jelenleg is láthatunk például a mosógépeken az energiahatékonyságról.

A következő lépésben az Európai Bizottság feladata lesz a részletek kidolgozása és az új jelölés bevezetése, amelynek tartalmaznia kell egyebek mellett

  • a termék becsült élettartamát, valamint
  • a javíthatóság mértékét.

Utóbbi egy pontrendszert jelent, amely megmutatja, egy adott skálán mennyire könnyű vagy nehéz a szerkezet javítása. (Az 1-es jelentheti a legkevésbé, a 10-es pedig a legkönnyebb szervizelhetőséget.) A jelölés segít majd eligazodni a vásárlóknak, és megóvni őket attól, hogy olyan terméket vegyenek, ami ár-érték arányban nem éri meg nekik a ráfordítást. Mindez azt jelenti, hogy egy olcsóbb elektronikai termék esetében például láthatjuk majd, hogy a gyártó szerint hány éven át nem kell majd a szervizeléssel bajlódni

Franciaország már hamarabb döntött úgy, hogy bevezet egy ilyen jelölési rendszert, így a termékeken 2021 januárjától lehet majd látni a javíthatósági besorolást.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény