FőoldalÜzletAz autók kilencven százaléka eltűnhet az utakról
2017. április 10., hétfő ::

Az autók kilencven százaléka eltűnhet az utakról

Gőzerővel fejlődik az önvezetés technológiája, mely gyökerestül változtathatja meg a közlekedési szokásokat. Vitézy Dávid a SMART 2017 okos technológiai konferencián kifejtette, hogy szakértők szerint az autók akár kilencven százaléka eltűnhet az utakról a digitális forradalom következményeként, azonban a városok autóforgalma ezzel párhuzamosan nőhet

Átfogó képet rajzolt a digitalizáció legforróbb trendjeiről a régiós jelentőségű SMART 2017 technológiai konferencia. A budapesti Akvárium Klubban megrendezett esemény mintegy száz magyar és nemzetközi szakértő segítségével mutatta be az okos otthon és okos város megoldások, a mesterséges intelligencia, az okos fizetési megoldások és az önvezető technológia aktualitásait.

Utóbbi témában Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója is előadást tartott, melyben rávilágított, hogy számos techcég – úgymint a Google vagy az Uber – dolgozik az önvezető taxik kifejlesztésén. Tanulmányok szerint a technológia elterjedése kilencven százalékkal csökkentené az autók számát az utakon, hiszen az autózás szolgáltatás alapúvá válhat és egyre kevésbé lehet fontos szempont, hogy saját tulajdonú autóval közlekedjünk.

A forgalom azonban ezzel párhuzamosan mintegy 10%-kal megnőhet a városokban, hiszen a sofőrnélküli taxik gyakorlatilag megállás nélkül fuvarozhatnak. A főigazgató szerint éppen ezért nem szabad a világnak újra elkövetnie azt a hibát, mint az 1940-es évektől kezdődően, amikor – főleg az Egyesült Államokban – autóközpontúvá kezdték tenni a nagyvárosokat. A városok élhetőbbé tétele érdekében a fenntartható közlekedési módoknak, így a tömegközlekedésnek és a kerékpározásnak kell prioritást kapnia.

Jön az 5G

A konferencián előadást tartott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója is, aki az ötödik generációs mobiltechnológia (5G) és az alacsony frekvenciás, eszközvezérlésre használt megoldások elterjedését nevezte a következő évek két legfontosabb piaci trendjének. A vezérigazgató szerint az okostechnológia az élet egyre több területét szövi át, a parkolásról vagy az automatizált szállítmányozástól kezdve, a filmforgatásokon színészeket helyettesítő robotokig.

A Magyar Telekom – a Kitchen Budapesttel karöltve, az Ericsson Magyarország hálózati támogatásával – a konferencián indította el legújabb pályázatát, ahol többek között a közlekedés, utazás, esemény-orientált megoldások, otthoni környezet, illetve a logisztika területéről várnak NarrowBand-IoT (NB-IoT) alapú ötleteket. Az 1,2 millió Ft összdíjazású versenyre egyetemisták, fejlesztők, mérnökök, közgazdászok, startupok vagy vállalkozások jelentkezését várják „ötlet” vagy „prototípus” kategóriában.

Hogyan készüljenek fel az egyetemisták még nem létező állásokra?

Az aktuális digitális trendek mellett a SMART 2017 kiemelten foglakozott azzal a kihívással, hogy a technológiai fejlődés üteme miatt egyik-napról a másikra szűnhetnek meg és keletkezhetnek teljesen új munkakörök. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem képviseletében megoldásként kifejtette, hogy az egyetem feladata olyan képességeket adni, amelyekkel a hallgató bármilyen munkakörben helyt tud állni. Melynek három feltétele van: egyrészt a technológiai alapismereteket kell átadni, másrészt a problémamegoldó képességet és a kreatív gondolkodást kell elsajátítania a diákoknak, végül, de nem utolsó sorban pedig olyan készségeket kell fejleszteni, mint a kíváncsiság, a munka iránti szenvedély, a kitartás, vagy a kezdeményező- és alkalmazkodóképesség.

A konferencián szó esett arról is, hogy jelenleg több mint 20 ezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról, azonban az átképzés megoldást jelenthetne a problémára, azonban gyakran az ehhez szükséges általános készségek – úgymint a szövegértés és a gyors problémamegoldás – is hiányoznak a felnőttekből. A gyerekeket pedig játszva kellene megtanítani a programozásra – forgalmazott Kovács Zoltán a Training 360 képviseletében.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény