FőoldalÜzletForma-1-es a verseny tempója az elektronika terén is
2015. augusztus 17., hétfő ::

Forma-1-es a verseny tempója az elektronika terén is

A napokban mutatta be a BME mérnökhallgatóiból álló Formula Racing Team a csapat első négykerék-meghajtású autóját, a FREC-005-öt, amely az idei Formula Student Hungary-n (FSH) áll majd először rajtvonalhoz augusztus 20-23 között a győr-gönyüi kikötőben. A jármű egyik újdonsága, hogy elektronikáját már nem kézi beültetéssel készítették, hanem a mérnökhallgatók egyedi tervei alapján a debreceni NI Hungary Kft. SMT gyártósorain gyártották le mindössze négy nap alatt

Az egyetemi autóépítő bajnokságsorozat mezőnyében ma már annyira felkészült és professzionális csapatok indulnak, hogy kreatív konstrukcióik létrehozásához a high tech ipari szereplők biztosíthatják a legjobb megoldásokat.

A BME Formula Racing Team-je (FRT) 2007 óta tervez és épít együléses, nyitott kerekű – formula típusú – versenyautókat és indul ezekkel az FSH konstruktőri versenysorozatban. A Formula Student egy olyan világszerte népszerű, összetett megmérettetés, amely az autó tervezésétől, gyártásától és tesztelésétől kezdve a statikus és dinamikus versenyszámokon át a sorozatgyártásra készített üzleti terv prezentációjáig biztosít lehetőséget az egyetemi hallgatóknak, hogy az iskolapadban szerzett ismereteiket átültessék a gyakorlatba. A BME csapata már indulásakor alkalmazott a tanszéken rendelkezésre álló NI termékeket, később pedig az egyre intenzívebb fejlesztések indokolttá tették, hogy közvetlen kapcsolatot is kiépítsenek az elektronikai gyártóval.

A mérés- és irányításautomatizálás terén vezető National Instruments (NI) vállalatcsoport nemzetközi szinten több mint egy évtizede támogatja a Formula Student mozgalmat. Egyik legfontosabb küldetése, hogy mérnökökből és tudósokból álló ügyfélkörével szerzett tapasztalatát a jövő újítói javára fordítsa. Az NI grafikus rendszertervező szoftverei, illetve moduláris mérő- és vezérlő hardverei sok csapat győzelmi esélyeit növelték már meg a hibák kiszűrése és a teljesítményoptimalizálás révén, 2012 óta pedig a BME hallgatói is élvezhetik ennek a technológiának az előnyeit.

Újabb mérföldkő azonban nemcsak az FRT és az NI Hungary Kft. kapcsolatában, de talán a Formula Student hazai fejlődésében is az az együttműködés, amelyre 2015 júniusában került sor. Egy szakmai látogatás alkalmával merült fel, hogy a csapatnak nagy segítséget jelentene, ha elektronikájának legyártására igénybe vehetné a debreceni vállalat kapacitását és mérnökeinek szakmai támogatását. Az elektronikában ugyanis évről évre fokozódik a rendszerek komplexitása, miközben az alkatrészek mérete egyre csökken. Egy bizonyos ponton túl az áramkörök kézi beültetése már nem versenyképes alternatíva, itt lép be a sokkal nagyobb pontosságot és megbízhatóbb végterméket eredményező gépi beültetés.

A FREC-005-öt vezérlő, egyedi tervezésű elektronika elemei azokon a debreceni SMT gépsorokon készültek, amelyekről az NI kifinomult hardvertermékeinek túlnyomó része is legördül. A négy napos munka során mintegy 400 féle, összesen 12.000 alkatrész került beültetésre. A BME hallgatóinak egyik újítása a magas feszültségű akkumulátornyák alkalmazása volt, amely két körben került beültetésre. A végeredmény egy kisebb, könnyebb és hibabiztosabb elektronikai rendszer – egy versenyautóban egyik paraméter sem elhanyagolható – mindössze négy nap alatt. (Korábban a kézi beültetés akár két hetet is igénybe vett.)

A Formula Racing Team idén elsősorban tapasztalatot szeretne szerezni új járművével a győr-gönyüi kikötőben, 2016-ban azonban már dobogós helyre törnek majd a folyamatosan továbbfejlesztett autócsodával. Ami egyértelmű, hogy az ilyen ambiciózus hallgatók által létrehozott kreatív technológiai megoldások megérettek az ipari szereplők figyelmére, akik az NI-hoz hasonlóan sokat tehetnek a jövő mérnökeinek sikeréért.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény