FőoldalÜzletEtikus Vállalat Díjat nyert az ABB
2013. október 18., péntek ::

Etikus Vállalat Díjat nyert az ABB

Az ABB Magyarország nyerte el az idei "Telenor Etikus Vállalat Díj" elismerést a kis- és középvállalkozások kategóriában. A díj átadására eredményhirdetés keretében a Figyelő TOP200 Gálán került sor

A tavaly hagyományteremtő céllal létrehozott Telenor Etikus Vállalat Díjat a Transparency International Hungary és a Telenor közösen 2013-ban is meghirdette, hogy elismerje a vállalatok etikus működés iránti elkötelezettségét és erőfeszítéseit. A pályázattal és a díjazott programokkal pozitív és sikeres példákat kívánnak bemutatni a hazai üzleti kultúra fejlesztésének érdekében. Pályázni egy konkrét és már megvalósított vállalati integritási program bemutatásával lehetett. A zsűri hangsúlyozta, hogy az ABB, mint multinacionális vállalat egy részletes és hatékony megfelelőségi programmal rendelkezik, mely helyi szinten is sikeresen került adaptálásra.

Az ABB díjnyertes vállalati integritás programjának elemei és eredményei a következőkben foglalhatók össze.

Az ABB a „zéró tolerancia" elvét alkalmazza: alapvető elvárása munkatársaival szemben, hogy ne kövessenek el jogsértést, hanem mindig a szabályok betartásával, tisztességesen és nyíltan versengjenek, kerüljék az olyan helyzeteket, amelyekben a személyes érdekek a vállalat érdekeivel ütköznének és aktívak legyenek a megfelelőségi program szélesítésében. Az ABB elutasítja az olyan megállapodásokat, melyek a verseny torzításához vagy korlátozásához vezetnek.

A program számos innovatív elemet tartalmaz, mely a zsűri értékelése értelmében jelentős szerepet játszott a díj odaítélésében. Ezek közé tartozik a valamennyi dolgozót érintő, üzleti etikai dilemmákat elemző e-learning képzés, a széleskörű kommunikáció, mely megjelenik internetes és intranetes felületeinken, a hírlevelekben és a munkahelyi posztereken, a különböző elektronikus támogató rendszerek kifejlesztése és az ombudsperson program. Utóbbi lényege, hogy e posztra egy, az üzleti területen dolgozó munkavállalót választanak, aki közvetlenebbül elérhetővé teszi a kollégák számára az üzleti etikával kapcsolatos ismereteket, és segít orvosolni a felmerülő gyakorlati problémákat.

A cég elkötelezte magát az erőforrás-hatékony termékek és rendszerek kifejlesztése mellett: állandó párbeszédet folytat vevőivel, hogy azok a környezetvédelem szempontjából legkedvezőbb terméket, rendszert vagy megoldást választhassák. Nagy hangsúlyt fektet a megújuló energiaforrások hasznosítására: saját beruházásként fóti fióktelepén egy naperőművet épített azzal a céllal, hogy így biztosítsa a gyár energiaellátását.

A vállalat innovatív beruházás terén elért eredménye, hogy megoldásai támogatják Magyarország és Közép-Európa legnagyobb geotermikus erőművének működését.
Az ABB 2012 végén a SKANSKA Green House irodaházba költözött, mely az első olyan épület Magyarországon, amely LEED (Leadership in Energy and Environmental Design) platina minősítéssel rendelkezik.

Az ABB elkötelezett a fenntartható közlekedés iránt: népszerűsíti a környezetkímélő, hatékony és lehetőleg megújuló energiával működő közlekedési eszközök használatát, és saját járműflottájában is van elektromos autó. Ezek használhatóságának fokozására 2012 áprilisában az ABB üzembe helyezte Magyarország első ultragyors töltőállomását Budapesten, a MOL Európában is egyedülálló környezetbarát töltőállomásán.
A cég nagy gondot fordít a társadalmi felelősségvállalásra, így adományokkal segítette a vörösiszap katasztrófa károsultjait, részt vesz a Magyar Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójában, rendszeresen véradást szervez a dolgozói között, és támogatja a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium Generátor Alapítványának műszaki oktatását.
"Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a legetikusabb magyarországi vállalatok listáján szerepelhetünk. Programunk eredményességét bizonyítja, hogy az ABB dolgozói elkötelezettek az integritás, a tisztesség, az innováció és a társadalmi felelősségvállalás iránt," nyilatkozta Tania Vainio, az ABB Magyarország ügyvezetője.
Az ABB nemzetközi szinten elnyerte az Ethisphere Institute vezető nemzetközi szervezet elismerését, ahová olyan vállalatok tartozhatnak, amelyek valóban magukévá tették az etikus üzleti gyakorlatot, és olyan vezető szerepet vállaltak az adott iparágban, mellyel követendő példát nyújtanak a többi vállalat számára is.

Fotó: Sárközy Marianna, Figyelő

Az ABB honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény