FőoldalÜzletFőenergetikusi és Innovációs szeminárium Visegrádon
2012. április 13., péntek ::

Főenergetikusi és Innovációs szeminárium Visegrádon

Jubileumhoz közeledik az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Esztergomi Szervezete (ETE-ESZ.) által közel 20 éve indított Főenergetikusi Szeminárium sorozat, hiszen idén - ismét Visegrádon (május 9-11. között) - immár a 19. Főenergetikusi és Innovációs szemináriumot tartják.

A programban számos különlegességgel készülnek, hiszen ismét Kína lesz vendég, ezúttal a Kínai Tudományos Akadémia Biomassza Intézetéből, továbbá Oláh György professzor Urat, Nobel díjasunkat is megkeresték, - még szervezés alatt lévő módon-, hogy iránymutatásával segítse a konferenciát.
A konferencia nyitónapján kiemelt hangsúlyt kap a hatósági szabályozás és környezet, valamint az innováció, a kutatásfejlesztés szerepe és a hagyományokhoz híven a kitekintés a nemzetközi összefüggésekre.
Bencsik János Úr a délutáni Energetikai kerekasztal kitűntetett vendége lesz, Peredi Ágnes Infovilág újságíró moderálásával.
Téma lesz a földgáz felhasználás, melynek kapcsán Dr. Szabó György a TXM-FALCON olajtársaság vezérigazgatója a nem konvencionális gáztermelés összefüggéseit világítja meg.
A Magyar Energiastratégia tükrében szóba kerülnek azok a megújuló energiához kapcsolódó újdonságok, melyekkel hazai céljaink és nemzetközi kötelezettségeink is közelebb kerülnek a megvalósításhoz. Ebben kitűntetett szerepe lehet azoknak a magyar innovátoroknak, akik közül kettő is bemutatkozik a konferencián.

Különleges fókuszt kap a biotechnológiai ipar csúcsterméke a SMARAGDFA fajhibrid bemutatása, amely a magyarországi biomassza termelést helyezi új alapokra, az energiastratégiában megfogalmazott duális mezőgazdaság, valamint a bioetanolmetanol termelés számára teremtve egyedülálló hátteret, miközben Magyarországot a progresszív klímavédelem közép pontjába helyezheti.

A harmadik napon a távfűtést és a hozzá kapcsolódó energiaracionalizálás, technikai megoldások állnak a fókuszban.
Gyorsan változó világunkban rendkívül fontos az a szakmai együttgondolkodás az a kötetlen fórum, amit a Főenergetikusi Szemináriumok hagyománya megtestesít.

A programtervezet illetve jelentkezési lap megtekinthető/letölthető a www.foenergetikus.hu weboldalon.

További információkért kérjen tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken:
Telefonszám: 06 1 44 24 720 vagy emailen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény