Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Dr. Fodor János professzor, az Óbudai Egyetem rektora, az MTA doktora, hosszan tartó, súlyos betegség után életének 60. évében elhunyt
Ismét száz százalékos hazai tulajdonba került az 1876-ban alapított MOM Vízméréstechnikai Zrt. Az idén 140 éves vállalat a tulajdonosváltás mellett arculatváltással is jelzi egy új gazdasági korszak nyitányát
A The Wall Street Journal szerint olcsó LIDAR érzékelőkkel lépne az okos- és önvezető autók piacára a Continental. A vállalat a napokban vásárolta fel az Advanced Scientific Concepts LIDAR szenzorok fejlesztésével foglalkozó divízióját
A Kaspersky Lab és a B2B International felmérése szerint a felhasználók és a digitális eszközeik közötti kapcsolat gyakran szorosabb, mint a legjobb barátok közötti viszony, amit az a két tény is alátámaszt, hogy 29%-uk magával viszi őket a fürdőszobába is, illetve 25%-uk olyan titkokat is megoszt eszközeivel, amelyeket senkinek sem mondana el
A program célja: támogatni az innovatív magyar ötlet sikerre jutását a nemzetközi piacokon
Számos magyar alkatrész kerül a Sentinel–2C és –2D távérzékelési műholdakba, miután több hazai cégből álló beszállítói kör kötött az Európai Unió Copernicus programjához kapcsolódó újabb szerződést
A Philips a jövőben a Vodafone machine-to-machine hálózatát használja világszerte a legmodernebb utcai világítási rendszereinek a működtetéséhez. A holland elektronikai konszern szerint a dolgok internetének világát idéző, hálózatba köthető köztéri világítási megoldások újabb okos város programok előtt nyithatják meg az utat
A Wall Street Journal hírportálja szerint a kínai autógyárak ezzel akarnak üzemanyag-fogyasztást csökkenteni
A Sony bejelentette, hogy a PlayStationVR (PS VR), egy virtuális valóság rendszer, amely a PlayStation® (PS4™) rendszert a következő szintre emeli, 2016 októberében jelenik meg Európában, Japánban, Észak-Amerikában és Ázsiában
A hírek szerint több mint 6 milliárd dollárt érne a Canonnak az egészségügyi üzletág. Korábban a Fujifilm Holdings, illetve a Konica Minolta és az európai Permira kettőse is érdeklődött a Toshiba Medical Systems iránt
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments