Cikkek
HDBaseT válthatja fel a HDMI csatlakozókat
A fejlesztők HDBaseT névre keresztelték az új szabványt, ezzel is utalva a kábel és a csatlakozó eredetére: a hálózati eléréseknél alkalmazott Cat5 és Cat6 UTP-kábelekre, valamint azok RJ-45 csatlakozóira
Magyarországon is egyre inkább üzleti kérdés az információbiztonság
Míg a hazai vállalkozások többsége néhány éve még kizárólag az IT-részleg feladatának tekintette a cég érzékeny, üzleti szempontból értékes adatainak védelmét, a válsággal összefüggésben rohamosan növekvő kockázatok felnyitották az üzleti oldal, vagyis a vállalatok pénzügyi vezetőinek, döntéshozóinak a szemét. Ennek ellenére még mindig kevés a saját adatait hatékonyan védeni képes vállalat Magyarországon - sok vezető nem tudja, milyen intézkedésekre célszerű költenie, és bizonytalan abban, hogy a végül megrendelt szolgáltatás valójában mennyit ér
Új tematikus közösségi portál indult, melynek célja a közösségi nyelvtanulás elősegítése
Az első magyar tematikus közösségi portál az Educomm Eduverzum Virtuális Nyelviskolát kiegészítő eduCOMMunity a latin educatio (oktatás) és communitas (baráti közösség) szavak összeolvasásából kapta a nevét
Vezérlés kábelek nélkül - vezeték nélküli hálózatok az automatizálásban
Bár már jó ideje rendelkezésre állnak a szükséges technológiák, a vezeték nélküli hálózati megoldások elterjedése az automatizálásban sokáig váratott magára. A helyzet előreláthatólag rövid időn belül megváltozik, jelentős járulékos előnyöket biztosítva az üzemek mindennapi működésében
Ceruzaelemről is működő, szinkron feszültségnövelő tápáramkör
A Microchip bemutatta az MCP1640 szinkron feszültségnövelő tápáramkört, amelynek minimális működési feszültsége 0,35 V, nyugalmi áramfelvétele 19 µA, míg lekapcsolási árama kevesebb mint 1 µA. Az integrált kettős FET tranzisztorral és a maximum 350 mA kimeneti árammal rendelkező, 500 kHz-es MCP1640 áramkör segítségével olyan kompakt, hosszú telep-élettartamú alkalmazások készíthetők, mint például: villanyborotva, elektromos fogkefe, GPS-eszközök és hordozható zenelejátszók
Egy megabit/másodperc állampolgári jogon
Az 5,2 milliós Finnország állampolgári jogon biztosít szélessávú internetet lakosainak. A júliustól életbe lépett új törvény arra kötelezi az összes finnországi internetszolgáltatót, hogy alapcsomagban biztosítson legalább egy megabites sebességű internet-hozzáférést
A Telenor és a Red Bull bevezeti Magyarországon a Red Bull Mobile készülékeket
A Telenor és az energiaital kategóriát megteremtő Red Bull júliusban közösen vezeti be Magyarországon a Red Bull MOBILE-t. Az induló ajánlat 3 készüléktípust - például az RBM2 különleges fejlesztésű Android készüléket - továbbá olyan tarifacsomagokat tartalmaz, amellyekkel az ügyfelek exkluzív hozzáférést kapnak a Red Bull Világában szereplő kulturális és sport témájú tartalmakhoz. A Red Bull MOBILE július 6-tól országszerte 100 kiemelt Telenor üzletben lesz megvásárolható, illetve a Telenor további 120 üzletében is megrendelhető
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments