Cikkek
Robotkarral működő hibrid műtőt adtak át a Szegedi Tudományegyetemen
Világszínvonalú hibrid műtőt és hozzá kapcsolódó orvosi-, beteg és nővérszobákat, kiszolgáló helyiségeket adtak át a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban. Az idegsebészeti beavatkozások elvégzését szolgáló műtőkomplexumba Magyarország első robotkarral működő Siemens Healthineers ARTIS pheno berendezése került. A sajtóeseményen Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a magyar cégek az egészségipar területén kiemelkedő eredményeket érhetnek el
Úszó apartmanból űrkorszaki kabin
Az ABB intelligens vezérlőivel alakítottak át egy úszó lakást olyan intelligens lakótérré, ahol a fűtés, világítás és árnyékolás is egyaránt csúcstechnológiát vonultat fel
Hírközlési labort kapott a Puskás
Az NMHH hírközlési labort adományozott a Puskás Tivadar Távközlési Technikumnak. Ez az első szakképzési intézmény, ahol ilyen műhelyt adnak át - mondta Karas Monika, az NMHH elnöke pénteki átadón. A labor felszerelésének együttes értéke hétmillió forint
Bővül a Siemens Sinumerik Edge platformja
A Siemens bővíti Industrial Edge választékát a géporientált Sinumerik Edge-hez, új alkalmazások befogadását téve lehetővé. Az új szoftverrel a cég a szerszámgépek felhasználóit támogatja a munkadarabok és a folyamat minőségének fejlesztésében, a gépek rendelkezésre állásának növelésében, valamint a gépfolyamatok további optimalizálásában. Az Edge Computingnek köszönhetően nagy adatmennyiségek dolgozhatók fel helyileg a szerszámgépen. Ezzel csökken a felhasználónál felmerülő tárolás és átvitel költsége, mivel nagy adatmennyiségek előfeldolgozására van lehetőség, és csupán a releváns adatok kerülnek átvitelre a felhőbe vagy az informatikai infrastruktúrára.
Újra megváltozik az energia címkézés
2021-től megváltozik az energiatanúsítványok európai uniós szabályozása, ezzel szigorúbb jelölési rendszert vezetnek be
Átfogóbb védelem az elektromos gyújtású tüzek ellen
A füst, tűz és lángok hatalmas károkat okoznak a lakóingatlanokban, és jelentős sérülési kockázatot vagy életveszélyt jelentenek. Európában a tűzesetek évente nagyjából 4000 emberéletet követelnek, ami naponta megközelítőleg 11 halálesetet jelent. Mivel ezen baleseteknek átlagosan több mint 25%-át tűz okozza, az Eaton energiagazdálkodási vállalat egy oktatást és támogatást célzó kezdeményezést indított el
Wi-Fi 6 szabvány az ipar számára
Az új szabvány a vállalatoknak fontos, és főként az automatizált üzemcsarnokokban, a logisztikai iparágban, illetve az önvezető járműveknél alkalmazzák majd
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments