ELEKTROnet Online
Elmarad a 30. Magyarregula szakkiállítás
Idén ünnepelte volna a Magyarregula harminc éves évfordulóját, de a szervezők január 28-adikai közleményéből sajnos az derül ki, hogy idén elmarad a rangos szakkiállítás
ABB megoldások a Miskolci Geotermikus Projektben
Miskolc távfűtésének jelentős részét megújuló energiaforrásból fedezik, amely a korábban alkalmazott gáz alapú fűtésrendszernél 40 százalékkal kevesebb károsanyag kibocsátással jár. A város környékén létesített geotermikus erőmű évente 660 000 – 1 000 000 GJ energiát termel, amely hozzávetőlegesen 32 000 háztartás, illetve1 000 közüzem (egyetem, uszoda stb.) fűtését láthatja el
Összehúzza magát a Logitech
A PC-piac gyengélkedése lerontotta a világ meghatározó perifériagyártójának eredményeit is. Az új vezérigazgatója bejelentette, év végéig megszabadul minden olyan részlegtől, amely nem illik szorosan a stratégiába
A Liferay bejelentette új vállalati közösségi alkalmazását
A Liferay, a világ vezető nyílt forráskódú vállalati portál szolgáltatója bejelentette a vállalati közösségi együttműködést lehetővé tévő megoldásának legújabb verzióját, a Social Office 2.0 Enterprise Edition-t (EE). A Liferay Marketplace-en elérhető új termék célja, hogy hatékony közösségi hálózatot teremtsen a szervezeteken belül
Nokia: no money
Csaknem másfél évszázados története során először fordul elő, hogy nem vesznek ki nyereséget a Nokiából. A 2011-es üzleti évre még 20 eurócentes osztalékot fizetett a társaság
A Panasonic kibocsátja a világ első SMT termooszlop-tömbérzékelőjét
A Panasonic Electric Works Europe AG, a Panasonic Corporation Industrial Devices-üzletágának európai központja bejelentette a világ első felületszerelt technológiával (SMT) gyártott termooszlop-tömb-érzékelőjét, a Grid-EYE-t. Az infravörös érzékelési technológia területén végzett sokévi kutatómunka olyan korszerű termooszlop-érzékelő kifejlesztéséhez vezetett, amely egy 8×8-as rácselrendezésben 64 termooszlopelemet tartalmaz
A Kaspersky Lab mostantól a World of Warcraft játékosait is kiemelten védi
Különleges megállapodást kötött a a Kaspersky Lab és a Blizzard Entertainment, amely főleg a gamereknek kedvez mostantól. A két cég egy speciális szoftver csomagot adott ki, amely egyesíti a Kaspersky Internet Security 2013-at és a World of Warcraft, a világ elsőszámú előfizetés-alapú, multiplayer online szerepjátékot – a KIS 2013 kereskedelmi áráért. A nem mindennapi kiszerelés elérhető Csehországban, a Közel-Keleten, Törökországban, a spanyol Latin-Amerikában és Magyarországon is
Több LG okostelefon is elnyerte az iF Formatervezési Díjat
Az LG Electronics hét mobiltelefonja nyerte el az iF (International Forum) Formatervezési Díját 2013-ban. A rangos, világszerte elismert iF-díjakat minden évben a kiváló formatervezésű termékeknek ítélik oda. Az LG díjnyertes termékei közé tartozik a nemrégiben megjelent LG Optimus G, az Optimus L7 és az Optimus L9, valamint négy másik intelligens mobileszköz is
Automatikus defluxáló és tisztaságtesztelő
A Trident XLD a gyártó Aqueous Technologies defluxáló és tisztaságtesztelő gépcsaládja. Alapkiépítését olyan funkciók és képességek gazdagítják, amelyek kiemelik a batch formátumú (nem gyártósori – in-line) defluxáló rendszerek mezőnyéből. A PC-s vezérlésű Trident XLD gépek a folyasztószerek minden típusát (gyantaalapú, no-clean stb.) képesek eltávolítani, és teljesen elektromos kisüléstől mentesen működnek. A vegyszeradagolást és –keverést automatikusan végző gépek a mosóoldatot visszaforgatják, a standard kiépítését részét képezi a vonalkód-leolvasó és a tisztaságtesztelés is
Mi kerül a magyar vásárló virtuális kosarába?
Miért rendelünk külföldről? A magyarországi vásárlók számára is az ár és a termékek elérhetősége a döntő, csakúgy, mint a régió többi országában – derül ki a PayPal fogyasztói kutatásából, amit Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában végzett 12.000 vásárló megkérdezésével
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments