FőoldalSzerzőinkELEKTROnet Online

Hibakeresés helyett okos szoftver

Már szinte minden szervezetnél használnak valamilyen monitoringvagy naplózó szoftvert arra, hogy nyomon kövessék a vállalati rendszerekben zajló informatikai folyamatokat és eseményeket, és ellenőrizzék az alkalmazások teljesítményét. A problémát csupán az jelenti az IT-szakemberek számára, hogy átlássák ezt a rengeteg adatot, amelyek mennyisége folyamatosan nő, így megnehezíti a rendszerben előforduló hibák, illetve azok okainak azonosítását. A Micro Focus szakértői szerint azonban a megfelelő ernyőeszköz segítségével minden szükséges információ rendszerezhető és kinyerhető, így a mesterséges intelligencia és a prediktív analitika képességeinek kihasználásával akár előre is megjósolhatók az esetleges problémák.

Tevékenyen beszállnának a műszaki felsőoktatásba a hazai nagyvállalatok

Az akkut hazai mérnökhiány középtávú megoldását a legalább egy éves duális, kooperatív vagy gyakornoki képzések fejlesztésében, illetve ezek kombinálásában látják a hazai cégek – derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) és a vezető európai munkaerő-közvetítő vállalat, a Tech People legutóbbi, hazánk 75 legmeghatározóbb, száz főnél több műszaki szakembert foglalkoztató gyártó- és termelővállalatának felsővezetői körében végzett, személyes megkérdezésen alapuló kutatásából. A válaszadók szerint szabályozási oldalról előnyös lenne, ha a nagyobb mértékű gyakorlati tapasztalatszerzést egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony és kisebb adminisztráció segítené, továbbá az egyetemek és az ipari szereplők együttműködéseit a kormányzat további ösztönzőkkel támogatná. Hozzátették, hogy a mérnökképzés eredményeségét az is előre mozdítaná, ha egy adott régióban működő vállalatok regionális központokat hozhatnának létre, amelyekben közösen biztosítanák a szükséges infrastruktúrát, valamint az oktatókkal együtt dolgoznák ki a tananyagokat.

Az újgenerációs motorvezérlési megoldások implementálása szenzormentes terepi vezérlési alkalmazásokban energiahatékony motorokkal

A szenzormentes terepi vezérlésben (FOC: Field Oriented Control) használt, állandó mágneses szinkron motorokhoz (PMSM: Permanent Magnet Synchronous Motor) illesztett, újgenerációs vezérlési alkalmazások terjedése mögött alapvetően kétféle tényező áll: ezek a jobb energiahatékonyságra és termékdifferenciálásra vonatkozó vevői igények és fejlesztői törekvések. Habár az állandó mágneses szinkron motorok a szenzormentes terepi vezérlési alkalmazásokban mindkét területen jól teljesítenek, a sikerhez elengedhetetlen egy célnak megfelelő tervezési ökoszisztéma használata, amely biztosítja a lehetőséget a holisztikus implementációra. A holisztikus fejlesztést támogató ökoszisztéma hozzásegíti a tervezőket ahhoz, hogy a megoldás terjedését gátoló implementációs kihívásokon sikeresen átlendüljenek.

Hatékony védelmi megoldások tetszőleges méretű IoT hálózattelepítésre hardveresen titkosító megoldásokkal

A kiberbiztonsági fenyegetettségek térképe gyakorlatilag a legtöbb elektronikai termékszegmensben jelentős terebélyesedett a „dolgok internete” (IoT: Internet of Things) korszak beköszöntével. A hálózatba bekerülő, minden IoT eszköz nemcsak a rendeltetés szerinti funkcionalitással, hanem egyben új támadási felülettel is bővíti a rendszert, amely nem korlátozódik pusztán az érintett eszközre, hanem kiterjed a menedzselésükért felelős teljes hálózatra lokálisan és felhős léptékben egyaránt.

A Heilind Electronics Sensata nyomásszenzorokkal bővíti a szenzorok kínálatát

A Sensata nyomásszenzorok és mélységérzékelők átfogó termékcsaládját kínálja gáz- és folyadéküzemű alkalmazásokhoz.

Kapcsoljon turbóra!

A döntő előny: a Murrelektronik rendszertechnikai megoldásaival a költségek akár 30 százalékát és megtakaríthatja.

A napsugárzás teljes spektrumán egyenletesen sugárzó LED-világítás

A „nappali fény” LED-hullámhosszeloszlása a napsugárzás spektrumát igyekszik közelíteni. Vajon milyen előnyöket jelent ez más fényforrásokkal összehasonlítva és hogyan befolyásolja az így előállított megvilágítás az emberek érzékeit? Erre keresnek választ a szerzők, az eurolighting GmbH, az Endrich-csoport különleges LED-megvilágításokkal foglalkozó leányvállalatának specialistái.

Eichrecht: élen az ABB...

Az ABB jó úton halad afelé, hogy teljesítse a töltőáram mérésére vonatkozó kötelezettségvállalásait; jelentős lépés e cél elérése felé, hogy a vállalat a németországi nagyteljesítményű DC töltőihez biztosítja az Eichrecht kalibrálási törvénynek való megfelelést. A kalibrált energiamérést szabályzó Eichrecht rendeletet azzal a céllal alkották meg, hogy segítségével átlátható módon mérhető és számlázható legyen az az energia, amelyet a töltési folyamat során az elektromos autók töltőállomásai a jármű akkumulátorába betáplálnak.

Szövetségre lépett a mérnökökkel a Miskolci Egyetem

A hazai egyetemi mérnökképzés bölcsőjének számító Miskolci Egyetem és a fiatalok sikeres műszaki pályaorientációját legfőbb feladatának tekintő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) stratégiai megállapodást kötött egymással. Az együttműködésük célja, hogy az oktatásban hozzáférhetővé váljanak a legmodernebb ipari technológiák, megvalósulhasson a szakemberek egész életen át tartó tanulása, valamint közös erővel elősegítsék a megfelelő minőségű és mennyiségű diplomás mérnökök utánpótlását.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény