ELEKTROnet Online
Ismét lehet pályázni az ABB női műszaki mentorprogramjára
Az ABB Kft. immár harmadik egymás követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A pályázatra 2017. október 5. és november 12. között lehet jelentkezni
Adatvédelmi kódolás teszi biztonságossá a digitális értékláncot
A digitalizáció területén a Siemens új, átfogó lehetőségeket kínál az adatok védelmére olyan esetekben, amikor harmadik fél szolgáltatók is részt vesznek a gyártási folyamatban. Adatbiztonsági licencelés és adatvédelmi kódolás céljából a vállalat stratégiai partnerségre lépett az Identify3D (ID3D) céggel
CTF játékkal az ipari létesítmények sebezhetőségének csökkentéséért
A Kaspersky Lab elindítja a nemzetközi Indusztriális CTF (Capture the Flag) biztonsági játékát, amelynek lényege egy virtuális olajfinomító létesítmény biztonságának imitálása és védelme. A döntőre október 24-én kerül sor Sanghajban. A CTF játékok hagyományosan kültéren zajlanak, ahol alapvetően két csapat játszik azért, hogy megszerezze az ellenfél zászlóját annak bázisáról és eljuttassa saját területére
Ismert fotósok vezetésével indul a Huawei Akadémia
Okostelefonos fotós tanfolyamokkal és fogadóórákkal is várja a felhasználókat a most induló Huawei Akadémia. A vállalat új programjában ismert fényképészek és népszerű bloggerek havi rendszerességgel tartanak ingyenes workshopokat a Huawei készüléktulajdonosoknak, amelyeken megismerkedhetnek az okostelefonos fotózás alapjaival, és többféle fotózási technikával is. A tanfolyamokat az aktuális témától – tájkép, portré, szelfi vagy ételfotózás – függően, egyedi helyszíneken rendezik meg
A SUSE a PaaS piacra pályázik
A SUSE éves konferenciáján, a SUSECon rendezvényen bejelentette SUSE Cloud Application Platform termékét, amellyel új szereplőként jelenik meg a Platform-as-a-Service megoldások piacán, segítve a vállalatokat az innováció és a DevOps folyamatok felgyorsításában. A vállalat az eseményen további fejlesztései közt bemutatta a SUSE Storage 5 és a SUSE Container as a Service Platform 2 szoftvereket
Kompakt körpanorámás kamerát dob piacra a Huawei
Mindössze 30 grammos, okostelefonra illeszthető, hordozható panorámakamerát dob piacra a Huawei. Az új okostelefonos kiegészítővel 360 fokban 13 megapixeles képek és full HD videók, valamint a virtuális valóságot támogató térhatású felvételek is készíthetők. A Huawei 360ˇ-os panorámakamera, amely kompatibilis minden Android 6.0-val vagy annál újabb operációs rendszerrel működő eszközzel október közepétől vásárolható meg Magyarországon
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen
2 Celsius-fok alatti globális felmelegedés? Világszinten 50 százalékkal csökkentett szén-dioxid-kibocsátás 20 éven belül? Nem csalás vagy ámítás. A „Better Energy, Greater Prosperity” (Tisztább energia, látványosabb fejlődés) címmel megjelent tanulmány szerint az energiarendszer átalakítása a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt kivitelezhető, ráadásul a változtatás ösztönzőleg hat a növekedésre és a gazdasági fejlődésre. A jelentés négy olyan módszert mutat be, amelyeket a Schneider Electric is tanácsol a gyors környezetbarát átalakuláshoz. A vállalat célja, hogy 2030-ig szén-dioxid-semlegessé váljon, ezért tevékenységével napi szinten is hozzájárul a megvalósításhoz
A robotizáció nem jelent megoldást a villamos szakember hiányra
A folyamatosan bővülő feladatkörök miatt egyre több villanyszerelő szakembert várnak a cégek. Közel 45%-kal több végzős diákra lenne szükség évről-évre. Az utánpótlásképzés azért is nélkülözhetetlen, mert a robotizáció nem jelent megoldást egyes munkafolyamatok esetén. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület által szervezett, szeptember 26-án Budapestről országos körútra indult „Mi a pálya? Műszaki pályaválasztó fesztivál” elnevezésű roadshow célja, hogy élményalapon ismertesse meg és népszerűsítse a műszaki szakmákat a fiatalok körében
A világon először repült két elektromos gép kötelékben
A Magnus eFusion egy alsószárnyas, kétüléses repülőgép, mely a Siemens SP45-ös könnyű és ultrakönnyű sportrepülők kategóriájára optimalizált hajtásrendszerével már több mint 180 órát repült. A második ilyen gép elkészültével lehetőség nyílt az egyedülálló kötelékrepülésre
Egy magyar fiatal továbbjutott a tudományos versenyek olimpiájára
Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének, döntőjét melyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok, az idén szeptember 22. és 26. között Tallinnban rendezték meg. Molnár Áron továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments