FőoldalRendszerintegrátor

Rendszerintegrátor

Az openSUSE 11.4 már elérhető a LibreOffice első stabil kiadásával

A Novell által támogatott, világméretű openSUSE projekt keretében ma bejelentették, hogy az openSUSE 11.4 már letölthető a http://software.opensuse.org/114/hu weboldalról. Az openSUSE 11.4 az első jelentős közösségi disztribúció, amely tartalmazza a LibreOffice stabil kiadását, valamint a korábbinál nagyobb teljesítményű Firefox 4.0 böngészőt, amely teljesen áttervezett felhasználói felületet kapott. Emellett ebben a verzióban a népszerű nyílt forráskódú Scribus kiadványszerkesztő első Qt4-alapú kiadása is megtalálható

A botnetekből származó károkozó programok száma magasabb, mint valaha

A Symantec Corp. nyilvánosságra hozta a MessageLabs 2011. februári jelentését. A jelentésből kiderül, hogy a világon minden 290-dik email fertőzött, (0,345%), amely főként a károkozók egyidejű támadásának, ezen belül is a Zeus, a Bredolab és a SpyEye vírusoknak köszönhető. Február folyamán a MessageLabs szűrői a Bredolab Trojai vírus 40 különböző variánsát azonosították, amelyek a felderített spamek 10,3 százalékát alkották. A jelentés továbbá arra is rávilágított, hogy az eddig inaktívnak könyvelt Bredolab vírus ismét életre kelt és újra népszerű a károkozó programok körében

"Tisztább" városi buszok hibrid meghajtással

Dízelmotor és elektromos meghajtás különleges kombinációjának, a Siemens által kifejlesztett Elfa hajtásrendszernek köszönhetően a városi buszok egy harmaddal kevesebbet fogyasztanak. Itt a dízelmotor a hagyományos megoldással ellentétben nem a hátsó tengelyt hajtja automata sebességváltón keresztül. Helyette egy generátort hajt meg, amely teljesítmény-elektronika közbeiktatásával egy vagy több hajtómotort táplál árammal

Az új Yokogawa ScopeCorder is segíti az Európai Űrügynökséget a nagyteljesítményű lézerdiódák vizsgálatában

Az Európai Űrügynökség (ESA) Yokogawa digitális oszcilloszkópokat - köztük a nemrég bevezetett DL850 ScopeCorder-t - használ az Európai Űrkutatási és Technológiai Központ (ESTEC) noordwijki intézetében a legfontosabb értékelési tesztek elvégzésére, a műholdak nagyteljesítményű lézerrendszereinek vizsgálatára

A LED-fény áramot és tápanyagot takarít meg üvegházakban

Kifejezetten növénytermesztési célokra fejlesztette ki az Osram Opto Semiconductors, a Siemens leányvállalata egy nagy teljesítményű sötétvörös színű LED fényforrást. Ennek 660 nanométeres hullámhosszúságú fénye pontosan az, ami a növények fotoszintéziséhez kell, 37%-os hatásfokával pedig a leghatékonyabb fényforrások egyike ebben a színben. Ezért az ezzel való világítás révén lényeges energia-megtakarítás érhető el a hagyományos lámpákhoz képest. Egy dániai vállalat, a Fiona A/S pilot-projektje keretében több ezer négyzetméternyi termőterületet világítottak meg mintegy 50 000 LED segítségével, és 40%-kal csökkent az áramfogyasztás az üvegházban

Új címkenyomtató sorozat a Citizentől

Precíz feladatokra és erőteljes igénybevételre tervezték a Citizen Systems legújabb asztali címkenyomtató szériáját, amelyet a vállalat főleg egészségügyi, gyógyszerészeti, logisztikai cégeknek illetve gyártó és összeszerelő üzemeknek fejlesztett ki. A kimondottan felhasználóbarát berendezések legnagyobb előnye, hogy fém alkatrészeiknek köszönhetően rendkívül ellenállóak, illetve hogy automatikusan felismerik a Zebra és a Datamax szoftverkörnyezetet, így könnyedén beilleszthetők a vállalatok már kialakított rendszereibe

Luxus és energiatakarékosság

Az úszó óriások fokozott energia-hatékonysága kedves a környezetnek A luxuscirkáló hajók bizony sok energiát fecsérelnek el. A meghajtás, a légkondicionálás, a világítás és egyéb kényelmi szolgáltatások utasonként és naponta 10-12 kWh energiát használnak el, azaz kb. annyit, mint egy háromszemélyes háztartás a szárazföldön. A nem hajtáscélú energiafelhasználás 40%-át például a világítás emészti fel, de nagy energianyelő a légkondicionálás is

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény