FőoldalRendszerintegrátorMéréstechnikai módszerek az okos eszközök korszakában
2017. május 29., hétfő ::

Méréstechnikai módszerek az okos eszközök korszakában

Az NI közzétette „Kitekintés az automatizált tesztelés jövőjébe (2017.)” című elemzését. Ez az évente megjelenő méréstechnikai tanulmány áttekintést ad minden lényeges technológiáról, amely jelentős hatást gyakorol az automatizált tesztelő rendszerekre, az újraprogramozható műszerektől egészen a szoftverorientált tesztelő környezetekig és az újgenerációs eszközök bevizsgálására szolgáló ökoszisztémákig terjedően

A tanulmány idei, különleges kiadásában az NI társalapítója és igazgatótanácsának elnöke, Dr. James Truchard értekezik a méréstechnika elmúlt negyven évéről, rámutatva a közelmúlt legfontosabb piaci és műszaki tendenciáira, majd felvázolja az előttünk álló jövőt.

„A korszerű műszertechnika világát először a General Radio és az elektroncső fémjelezte, majd ezt követte a Hewlett-Packard és a tranzisztor; napjainkban, a harmadik korszakban a National Instruments és a szoftver képviseli a haladást” ― nyilatkozta Dr. Truchard. „A szoftver maga a műszer” jelmondattal illetjük ezt a tendenciát. A szemléletünk által ― aminek lényege, hogy a felhasználók maguk alakíthatják ki a méréstechnikai rendszereiket alkotó berendezéseket ―, a tudósok és mérnökök számára az újgenerációs termékek kifejlesztésének versenyében a vezetőülést kínáljuk ― ellentétben a hagyományos műszerekkel, melyeket a tegnap elvárásai szerint, vagy másképpen megfogalmazva, a visszapillantó tükörbe tekintve fejlesztenek.”

A „Kitekintés az automatizált tesztelés jövőjébe (2017.)” című értekezés az alábbi témaköröket veszi sorra, melyek hosszú évek óta jelentős hatást gyakorolnak a méréstechnikai iparra, különösen a Big Analog Data™ („Nagy analóg adatmennyiségek") kezeléséhez kapcsolódó megoldások és eszközök tekintetében:

Átkonfigurálható berendezések

A mérőrendszerek átkonfigurálásának számos különféle oka lehet, többek között új követelmények teljesítése vagy más műszerek kalibrálási, illetve javítási időszakokban történő helyettesítése.

Tesztelő szervezet optimalizálása

Egy teszteléssel foglalkozó szervezet stratégiai szereplővé történő alakításához hosszú távon, elkötelezetten a fokozatosság elvét kell követni, szabványos mérőkörnyezetek kiépítésétől egészen a döntéshozatalt támogató adatkezelési infrastruktúra létesítéséig.

Szoftverorientált ökoszisztémák

A technológia szoftverorientált természetéből adódóan az automatizált mérőrendszerek képességei a termelékenység fokozása és magasabb szinten összehangolt üzemvitel biztosítása irányába fejleszthetők.

Optimalizált mérőrendszerek

Miközben a tesztelő rendszerek képességeinek továbbra is a Moore-törvény szab határt, az új adatkezelési- és kommunikációs technológiáknak köszönhetően a méréstechnikai vezetők előtt további optimalizálási lehetőségek nyílnak meg, lehetővé téve a költségek mérséklését.

Igényektől vezérelve

Az életvédelmi előírások és a szoftver alapú fejlesztések eredményeképpen a környezetszimulációs (HIL) tesztelések a közlekedési gyártóipar előterébe kerültek, egy olyan világban, melyben a programok egyre hangsúlyosabb szerepet játszanak.

Az NI honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény