FőoldalRendszerintegrátorA Bosch megoldotta a vészfékezést kizárólag videoszenzorral
2015. május 21., csütörtök ::

A Bosch megoldotta a vészfékezést kizárólag videoszenzorral

Az automatikus vészfékrendszerek számítanak a leghatékonyabb vezetéstámogató rendszereknek az autóban. Csak Németországban a személyi sérüléssel járó ráfutásos balesetek akár 72 százaléka elkerülhető lenne, ha minden járműben elérhető lenne ez a funkció. A sztereo-videokamera segítségével most sikerült a Boschnak elsőként elérni, hogy megvalósuljon az automatikus vészfékezés – kizárólag a kamerarendszer adatai alapján

Más esetben rendszerint ehhez radarszenzor vagy a radar- és videoszenzor kombinációja szükséges. „A Bosch sztereo-videokamerája az egyetlen szenzormegoldás, ami lehetővé teszi több támogatófunkció megvalósítását úgy, hogy az bármely járműosztályban elérhető legyen." – nyilatkozta Dr. Dirk Hoheisel a Bosch igazgatótanácsának tagja. A Land Rover a Bosch sztereo-videokamerát és az automatikus vészfékrendszert az alapfelszereltség részeként biztosítja az új Discovery Sport modelljében. A rendszer a Bosch és a Land Rover szoros együttműködésének eredménye.

Amikor a kamera akadályként ismer fel maga előtt egy másik gépjárművet a sávban, a vészfékrendszer felkészül a fékezésre. Amennyiben a vezető nem reagál, a rendszer megkezdi a vészfékezést. Azt, hogy mennyire hatékony a rendszer, a Discovery Sport az Euro-NCAP teszten bizonyította. Az „automatikus vészfékezés városban", valamint az „automatikus vészfékezés helyközi forgalomban" (AEB city, AEB interurban) kategóriában egyaránt „jó" értékelést kapott. Összességében a Discovery Sport öt csillagos eredményt ért el. A „biztonság-támogatás" kategóriában a 2014-es év egyik legjobb eredménye született. 2016-tól a legjobb Euro-NCAP eredmény megszerzéséhez rendelkezniük kell a járműveknek proaktív gyalogosvédelmi rendszerrel is, ami szintén kivitelezhető a sztereo-videokamera segítségével. Nagy-Britanniában a Land Rover Discovey Sport elnyerte a „What Car?" magazin „Az év autója 2015" díjat a biztonság kategóriában (Car of the Year Safety Award 2015).

Az önvezető jármű fontos építőeleme

Az új Land Rover Discovery Sport a vészfék-asszisztens mellett további kameraalapú vezetéstámogató funkciókat kínál a Bosch sztereo-videokamera rendszerére alapozva. Ezek közé tartozik például a táblafelismerő rendszer, ami mindig az éppen érvényes sebességkorlátozásról tájékoztatja a vezetőt. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer szintén ide tartozik. A Discovery Sport vezetőjét a kellő időben, vibráló kormánykerékkel figyelmezteti a forgalmi sáv véletlen elhagyása előtt.

A Bosch sztereo-videokamera új mércét állított. A kiváló lencséknek és a képszenzoroknak köszönhetően a horizontális látószög eléri az ötven fokot, miközben a háromdimenziós távolságmérés hatótávolsága több mint ötven méter. A térbeli érzékelésnek köszönhetően képes arra, hogy egyedül a videojel alapján meghatározza például az előttünk haladó jármű távolságát. „A 3D képfeldolgozásnak köszönhetően a Bosch sztereo-videokamera az automatizált vezetés fontos építőelemévé vált" – mondta Hoheisel. A színfelismeréssel és CMOS (Complementary Metal Oxide Semiconductor) technikával felvértezett, nagy érzékenységű két darab képszenzor 1280×960 képpontos felbontással rendelkezik. Ezenkívül erős kontrasztot képes feldolgozni. A kamerában alkalmazott nagyteljesítményű számítógép lehetővé teszi, hogy további mérési programokat és funkciókat lehessen integrálni, így rugalmasan tud a változó piaci igényekre reagálni.

A legkisebb sztereo-videokamera a piacon

A Bosch sztereo-videokamera egyik legnagyobb előnye a kompakt kialakítása. A két lencse optikai tengelye között alig tizenkét centiméter a távolság. Ezzel jelenleg ez a piacon elérhető legkisebb sztereo-kamerarendszer, ami gépjárműipari felhasználásra készül. Ráadásul a Bosch fejlesztői a kameraházba integrálták a vezérlőegységet, ami az irányítást és a képfeldolgozást is végzi. Ezáltal a gépjárműgyártók nagyon egyszerűen tudják integrálni a kamerát a belső tükör környezetébe, a kilátás minimális korlátozásával. „Büszkék vagyunk rá, hogy a sztereo-videokamera teljes mértékben a Bosch folyamatos, saját fejlesztésének eredménye" – nyilatkozta Hoheisel. Ezáltal minden komponens optimálisan összehangolt a hardvertől a képfeldolgozáson át egészen a funkciókig. Ugyanakkor a Bosch-kamera teljesíti az ISO26262 szerinti ASIL-B szigorú, biztonsági vészfékezésre vonatkozó előírásait. Az autógyártók pedig rugalmasan tudják a kívánságaikhoz formálni a kamera különböző funkcióit.

A Bosch honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény