FőoldalRendszerintegrátorÚton az elektromos meghajtás felé
2011. szeptember 01., csütörtök ::

Úton az elektromos meghajtás felé

Miközben sorra jelennek meg a piacon különféle gyártók hibrid-meghajtású járművei, szakmai fórumokon és az autós közbeszédben élénk diskurzus tárgya a részleges és teljes elektromos meghajtás rövid és középhosszú távú jövője, előnyei és hátrányai. Az alábbiakban az elektromos meghajtás innovációjának valamennyi területén aktív Bosch e témára vonatkozó jelen- és jövőképéről olvashat

"Műszaki szempontból a teljesen elektromos meghajtáshoz vezető lépés nem túlságosan nagy. Ám ez a lépés jelentős költségekkel jár: várakozásaink szerint 2020-ban az elektromos járművek 45 százalékkal többe kerülnek majd, mint a velük összevethető, belső égésű motorral szerelt járművek. Noha a belső égésű motor átlagosan mintegy 3 ezer eurós költségét megtakarítjuk, számolni kell az elektromos hajtáslánc mintegy 8 ezer eurós többletköltségével. Ebből megközelítőleg 6 ezer eurót tesznek ki az akkumulátorok. Az elektromos meghajtás alkotóelemeinek további fejlesztése és gyártása során az egyik legfontosabb kérdés tehát, hogy miként csökkenthető előállítási költségük." - nyilatkozta idén tavasszal Dr. Rolf Bulander, a Bosch Gasoline Systems elnöke a vállalat 60. járműtechnikai sajtótájékoztatóján.

Vonzó választás lesz-e az elektromos autó?
A környezettudatosság növekvő jelentősége sem képes megszüntetni a vásárlói árérzékenységet, így az ár a jövőben is döntő tényezőt jelent majd abban, hogy az autóvásárlók elfogadják-e az elektromos járműveket. A mennyiség növekedésével az ár csökken, az ár csökkenésével pedig nő az elfogadottság. Ez a Bosch valamennyi projektjére igaz az elektromos meghajtás terén, az elektromos kerékpároktól a hibrideken és a plug-in hibrideken át, a teljesen elektromos járművekig. Ezért szerepel a Bosch teendőinek listáján előkelő helyen a költségcsökkentés. A vállalat jelenleg több márka, egyebek mellett az Audi, a Porsche, a Volkswagen, Peugeot és a Citroen számára is szállít hibrid e-hajtás rendszereket, tehát Európa vezető járműgyártóinak az elektromos autózás felé vezető útját egyengeti. A Bosch szerint a költségcsökkentés legfontosabb feltétele a standardizálás. A Bosch e-hajtás rendszerek elemeinek költségoptimalizált moduláris kialakítása csökkenti a változat - specifikus fejlesztési és tesztelési kiadásokat, ezért olyan alkotóelemek, mint például az elektromos motorok gyorsan és költséghatékonyan az egyes autógyárak igényeihez igazíthatók. A Bosch azonban úgy látja, hogy az elektromos járművek piaci térhódításához és sikeréhez a járműiparnak standardizálnia kell az e-hajtás rendszerek mindazon elemeit, amelyek nem a megkülönböztetést, a márkaazonosítást szolgálják a versenyben. A Német Járműipari Szövetség (VDA) például sikeresen megállapodott egy kezdeti standardról a lítium-ion cellák méretére vonatkozóan, de túlságosan kevés közös figyelem irányul az egyszerű elektromos alkotórészek szabványosítására. Például egy csatlakozó, egy nagyfeszültségű tápkábel, vagy egy inverter, melyek egyszerű szerkezetek, az egyes autógyártók mégis külön, kis mennyiségben gyártják, és így közel annyiba kerülnek, mint az e-hajtás rendszerek rendkívül összetett, lényeges alkotóelemei. A Bosch szerint tehát az elektromos autózás elterjedésének legfontosabb feltétele az e-hajtás rendszerek gyártási költségeinek folyamatos csökkentése, ehhez pedig elengedhetetlenül szükségessé válik a járműipari összefogás révén megvalósuló standardizálás, azaz az egyes márkák "különcségeinek" feladása.

Az e-hajtás közeljövője
A Bosch az autógyártókkal egyeztetve az úgynevezett plug-in hibrid technológia alkalmazását tekinti az elektromos közlekedés felé vezető út következő állomásának. Az ilyen járművek a sofőrök számára szükséges valamennyi közlekedési profilt képesek biztosítani: városi forgalomban a vezetők az otthoni elektromos aljzatból feltölthetik őket, és hetekig közlekedhetnek elektromos üzemmódban, károsanyag-kibocsátás nélkül, környezetbarát módon. A plug-in hibridek ugyanakkor nagyobb távolságok megtételére is képesek belső égésű motorjuk segítségével, például egy nyaralásra utazáskor. A hibrid technológia többletköltsége egy hagyományos, belső égésű motorral szerelt járműhöz képest megközelítőleg 10 százalék, ami az elfogadható határon belül marad, ugyanakkor ennek a meghajtási rendszernek az elterjedése komoly és mérhető eredményeket képes produkálni a nagyvárosok légszennyezettségének csökkentése terén.

Az elektromos autózásra vonatkozó Bosch-prognózis
A Bosch előrejelzései szerint ugyan a 2020-as évig a belső égésű motor megőrzi dominanciáját, hosszú távon az elektromos meghajtásé a jövő. A 2020-ra jósolt összesen 104 millió újonnan legyártott járműből megközelítőleg hárommillió lesz elektromos vagy plug-in hibrid jármű, illetve hozzávetőleg hatmillió hibrid személyautó. 2025-től az elektromos meghajtás aránya oly mértékben növekszik majd, hogy a Bosch számottevő csökkenésre számít a pusztán belső égésű motorral szerelt járművek számában. Legkésőbb akkor megkezdődik majd az elektromos meghajtás kora. "Életre tervezve" stratégia szlogenjével összhangban és az autógyártókkal közösen a Bosch vállalta az elektromos meghajtás aktív formálásának, valamint a fenntartható közlekedési megoldások biztosításának kihívását.

A Bosch honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény