FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: technológia

technológia

November 7-én mutatták be a nagyközönségnek, de mostanra már el is lopták. 11 embert gyanúsítanak az ügyben a dél-koreai hatóságok

Az SPS IPC Drives 2018 kiállításon a Siemens számos szektorspecifikus megoldást és jövőbeli technológiát mutat be napjaink gyártóipari megoldásainak digitalizálásához. A kiállítás területén felállított, több mint 4 000 négyzetméter alapterületű Siemens stand elsősorban a Siemens Digitális Vállalat portfóliójának új termékeire, megoldásaira és szolgáltatásaira fókuszál, amelyek lehetővé teszik a fizikai és digitális világ összekapcsolását. A kiállított megoldások nem csak a gép- és üzemgyártók, de mérettől függetlenül szinte minden – így többek közt a vegyiparban, légiközlekedési iparban, akkumulátoriparban, és élelmiszeriparban tevékenykedő – ügyfél számára lehetővé teszik tevékenységük rugalmasságának, hatékonyságának, minőségének, biztonságának és gyorsaságának javítását

Az idei évben Kínában, Chongqing-ban került megrendezésre a 33. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Verseny (China Adolecents Science and Technology Innovation Contest) 2018. augusztus 14-e és 20-a között. A megmérettetésen Magyarországot Laufer Tamás Jónás, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 3. helyezettje képviselhette, aki a MATEHETSZ támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében utazott ki a versenyre

Akadémiai, felsőoktatási és vállalati kutatóhelyek összefogásával valósul meg a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program. Négyéves működését az állam 3,5 milliárd forinttal támogatja

A KIC új, SPS-sorozatú, intelligens profilozója nemcsak összegyűjti a teljes körű profiladatokat, de részleteiben össze is veti azokat a folyamatspecifikációkkal. Az összehasonlítás alapján mindössze néhány másodpercnyi idő alatt ezt követően javaslatokat ad egy, a specifikációban foglaltakat jobban teljesítő újraömlesztéses forrasztási profil implementálására is

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény