pályázat
A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívására sok jelentős, és néhány kiemelkedő innovációs teljesítményt, összesen 43 pályázatot nyújtottak be különböző magyar cégek. A bírálóbizottság, a kutatási és fejlesztési eredmények alkalmazása révén, elsősorban a gazdasági mutatók - 2018-ban elért többleteredmény vagy többlet árbevétel -, valamint az egyéb műszaki, gazdasági előnyök alapján választja ki a 2018. évben legnagyobb jelentőségű és már az üzleti életben is sikeres innovációkat
A mérnökök online közössége, az element14.com, bejelentette legújabb Project14 tervezési versenyét, amelynek témája az „otthon-automatizálás”. Az online közösség tagjainak lehetősége lesz egy olyan projektet létrehozni, amely technológiai megoldásokat használva tenné hatékonyabbá az emberi élettereket, például gépi tanulással, mesterséges intelligenciával és automatizált kényelemvezérléssel
Az Innovációs Nagydíjon kívül, összesen hat innovációs díj kerül átadásra, március 28-án az Országházban, azon társaságok számára, melyek 2019. február 13-ig beadják pályázatukat
A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen -– a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együttműködve, 27. alkalommal hirdeti meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot
Az ABB Kft. immáron a negyedik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A projekt során a vállalat öt végzős hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázatra 2018. október 8. és november 9. között lehet jelentkezni
A Magyar Innovációs Szövetség 2018. október 2-án, az Ericsson Magyarország székhelyén 28. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az M5 Csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból
Magyar győzelemmel zárult a Huawei európai mobilfotós-versenye, a Next Image. Pávó Réka „Art & Leukemia” című alkotásával nyerte el a verseny nagydíját, mely a lány betegsége elleni küzdelmét örökíti meg. A vállalat idén első alkalommal, a National Geographic-kal együttműködésben rendezte meg nemzetközi mobilfotós viadalát, amelyre 20 országból, hat kategóriában, kizárólag a gyártó okostelefonjaival készült fényképekkel lehetett nevezni. A kategóriák győzteseit, valamint Pávó Réka Grand Prix-díjas alkotását a közönség szavazatai és a nemzetközi szakmai zsűri értékelése alapján választották ki. A Huawei szeptember 18-tól, exkluzív fotókiállítás keretében mutatja be neves magyar fotográfusok alkotásait és a Next Image legjobb fotóit az Akvárium Klubban
A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket
Az NI Mentor Program tanévnyitó konferenciáján most először hirdették meg az NI Mentor Pedagógusi Ösztöndíj Programot, és többek között szó volt az Agóra Tudományos Élményközpont által októbertől indítandó Agóra Tanári Klubról is. A konferencia hivatalos megnyitóján felszólalt Dr. Barcsa Lajos Debrecen város alpolgármestere, Somogyi Béla az Agóra Tudományos Élményközpont ügyvezetője, Dr. Ábrahám László az NI Hungary Kft ügyvezetője és Hüse Attiláné a Debreceni Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese
A kánikula már megérkezett, de a magyar startup ökoszisztéma még nem kezdte meg a nyári vakációt. A Design Terminal által szervezett, Summer Office nevű rendezvény keretében a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Drukka Startup Stúdió speed mentoring eseményt szervezett, melyen több tucat hazai startupper kaphatott szakértő mentoroktól tanácsot többek között tőkebevonás, cégépítés, applikációfejlesztés, piacralépés és marketing területen
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments