FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: novell

novell

A Gartner már az előző évre kiadott jóslataiban is a legfontosabb technológiák közé sorolta a konténereket, jelentőségük azóta pedig csak tovább nőtt. Ezt támasztja alá a SUSE felmérése is, amelyet saját szoftverfejlesztő partnerei körében végzett. A kutatás szerint a konténeres megoldásokat főként a piaci igényekre koncentrálva vezetik be a fejlesztők, és az elsődleges célok között az üzleti infrastruktúra továbbfejlesztése, valamint a DevOps folyamatok támogatása áll

Egyre több különféle eszközt használunk mindennapi életünk és munkánk során. Ezek ugyan megkönnyítik a feladatainkat, de másoknak fejtörést okozhatnak. Például a vállalatok informatikai szakemberei számára, akiknek kezelniük kell az egyre növekvő mennyiségű készüléket és a hozzájuk tartozó személyazonosságokat. A NetIQ szakértői szerint az adaptív személyazonosság-kezelés jelenti a kiutat a káoszból

Manapság már sehova nem megyünk mobil nélkül, legkevésbé a munkahelyünkre. Ennek a főnökeink többnyire örülnek, hiszen hatékonyabban végezhetjük a munkánkat. Az IT-szakemberek számára azonban még mindig kihívást okoz, hogy egységesen és biztonságosan felügyeljék az infrastruktúrán belül használt céges és privát tulajdonú okostelefonokat és tableteket, hiába biztosítanak hozzájuk vállalati támogatást a legnagyobb rendszerek fejlesztői

Ön hány e-mailt kap naponta? Végiggondolta már valaha, hogy milyen mértékben akadályozná a munkáját, ha egyik pillanatról a másikra nem tudna leveleket fogadni és küldeni? Kiszámolta, mennyibe kerülhet egy ilyen hiba a teljes cégnek óránként? Tudja, hogyan lehetne azonnal orvosolni a problémát? A Novell szakértői a katasztrófa utáni helyreállítás fontosságára figyelmeztetnek

Egységben az erő – a mondás rengeteg területre igaz, ez alól nem kivétel a hibrid informatikai rendszerek biztonsága sem. A NetIQ szakértői szerint csak úgy biztosítható a legmagasabb szintű védelem a vegyes környezetekben, ha biztonsági szempontból is egységesen és átfogóan kezelik a felhőben és a helyszínen működő, hagyományos rendszereket

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a GroupWise 18, valamint a Micro Focus Enterprise Messaging. Ez utóbbi egy teljes értékű, vállalati szintű csoportmunka-megoldás, amely levelező- és azonnali üzenetküldő rendszereket, címjegyzéket, naptárt, feladatkezelőt, valamint chat-alapú csapatmunka-eszközöket is magában foglal, és most frissítési lehetőségként érhető el a szélesebb körű funkcionalitásra vágyó GroupWise-ügyfelek számára

„A tárhely megtelt.” Önnek is egyre gyakrabban okoz fejtörést ez az értesítés? Az óriási mértékben növekvő adatmennyiséggel csak az tud lépést tartani, aki hatékony módszert talál a fájlok tárolására. A SUSE szakértői szerint a szoftveresen vezérelt tárolórendszerek kínálják a legjobb, minden szinten ideális megoldást

Az előrejelzések szerint 2018-ban is rengeteg régi és új típusú informatikai fenyegetéssel kell szembenéznünk, a sebezhető szoftverektől kezdve a gépeinket rabszolgamunkára fogó kiberbűnözőkig. A Novell szakértői a három legkritikusabbnak vélt területtel kapcsolatban szolgálnak néhány tanáccsal

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált az Open Enterprise Server 2018 és az iPrint for OES (2018). A SUSE Linux Enterprise Server SP2 kiadásán alapuló csomag naprakész, vállalati szintű hálózati, nyomtatási és fájlszolgáltatást kínál bármilyen informatikai környezetben. Az iPrint for OES pedig még egyszerűbbé teszi a nyomtatást, akár asztali gépről, akár mobil eszközről kívánják igénybe venni a felhasználók az infrastruktúrán belül található nyomtatókat

A SUSE éves konferenciáján, a SUSECon rendezvényen bejelentette SUSE Cloud Application Platform termékét, amellyel új szereplőként jelenik meg a Platform-as-a-Service megoldások piacán, segítve a vállalatokat az innováció és a DevOps folyamatok felgyorsításában. A vállalat az eseményen további fejlesztései közt bemutatta a SUSE Storage 5 és a SUSE Container as a Service Platform 2 szoftvereket

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény