mérés
A Hongkongi Alkalmazott Tudomány és Technológia Kutatóintézet (ASTRI) sikeresen verifikálta TD LTE femto-bázisállomását a Rohde & Schwarz magas szintű tesztmegoldásával.Összhangban a legújabb 3GPP specifikációval (TS36.141), az adó- és vevőkarakterisztikákat, valamint a vevő teljesítményét kellett vizsgálni fakulásos ("fading") feltételek között. A verifikációs eljárás részeként a két vállalat először tesztelte a bázisállomás HARQ-funkcionalitását és a jel mobilkészüléktől a bázisállomásig való eljutásához szükséges időt ("timing advance") valós idejű körülmények között
Egyszerű kezelés, előkészületet nem igénylő, gyors és pontos mérés, kis fogyasztás.Ezek a fő jellemzői az új fejlesztésű földelésiellenállás-mérő lakatfogóknak
A HAMEG cég logójában a fenti kiegészítés 2005 áprilisától jelzi, hogy a műszergyártó a Rohde & Schwarz vállalatcsoport tagja.Németországban az elmúlt 50 évben elektronikai képzésben részesült technikusok és mérnökök generációi kerültek ki az iskolákból úgy, hogy az első elektronikus mérőműszer, amellyel tanulmányaik során találkoztak, HAMEG gyártmányú volt
A fényvezető infrastruktúrák installációját és karbantartását (ideértve az FTTx rendszereket is) a Yokogawa három tesztermodellje fedi le.Az új Yokogawa AQ1100-sorozat olyan többcélú teszterek családja, amelyekkel optikai veszteségmérések hajthatók végre fényvezetős infrastruktúrák installációjában, üzembe helyezésében és karbantartásában
A LeCroy kterjeszti népszerű WaveAceTM oszcillátorcsaládját úgy, hogy tartalmazzon olyan négycsatornás modelleket, amelyek 60 MHz-től 300 MHz-ig működnek.A négycsatornás modellek csatornánként 10 kilopont memóriával és 2 gigaminta/s-ig terjedő mintavételi sebességgel rendelkeznek, a 40 MHz-es modell pedig 4 kpts/ch memóriával és 500 megaminta/s-ig terjedő mintavételi sebességgel bír
Bár az emberek többsége nem kimondottan vidám, ha adókról (főleg újabb adókról) hall, jelen cikk tárgyát nagyobb részben képező jeladók és útadók bizonyosan kivételt élvezhetnek.Ezek az adófajták méltán kelthetik fel a műszaki vénával megáldott érdeklődők előítélet-mentes figyelmét
A kézi műszerek választéka a következő:Kézi oszcilloszkópok,Kézi kapacitás- és LCR-mérők,Kézi digitális multiméterek,Kézi kalibrátor.
A Medex Screen a diagnosztikus képalkotó és szűrővizsgálati technológia egyik úttörője. Eszközöket és eljárásokat fejleszt, gyárt és terjeszt.Legfontosabb szakterületük a belgyógyászat különböző ágaiban diagnosztizálásra és kezelésre alkalmas készülékek és szoftverek fejlesztése
A 2010-es Mobil Világkongresszust ("Mobile World Congress") február 15. és 18. között rendezték meg a spanyolországi Barcelonában. Ezen a Rohde-Schwarz cég bemutatta az új mobilrádiós és vezeték nélküli technológia tesztelésére és mérésére kidolgozott termékeinek teljes skáláját.A cég LTE, HSPA+ és WiMAX megoldásai hozzáférhetők mind a gyártók, mind a hálózatüzemeltetők számára, és magukban foglalnak mindent, kezdve az RF- és protokollfejlesztéshez szükséges mérésekkel, a megfelelési teszteléseken keresztül egészen a termelés- és a hálózatoptimalizálásig
A PropScope egy 2 csatornás USB oszcilloszkóp 25 megaminta/s mintavétellel és 10 bit felbontással 1 V, 2 V, 10 V, 20 Vpp feszültséggel.A tápfeszültséget az USB portról nyeri, így elég egyetlen USB kábel a számítógéphez való csatlakoztatáshoz
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments