képzés
Az NI Hungary Kft. adománya készíti fel az Ipar 4.0-ra a Debreceni Egyetem Villamosmérnöki Tanszékét
Az NI Hungary Kft. és a Debreceni Egyetem között példaértékű az együttműködés és több éve Debrecen városának fejlődését szolgálja - hangsúlyozta Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere abból az alkalomból, hogy az amerikai cég újabb, jelentős értékű eszközadománnyal támogatja a korszerű villamosmérnöki képzést. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán megtartott sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az egyetem már az év végén benyújtja a villamosmérnöki mesterképzés akkreditációs kérelmét, és várhatóan 2020 februárjától az alapképzés mellett, emelt szinten is folyhat az oktatás. A célkitűzés megvalósulását nagy mértékben segíti a mostani 34 millió forintos NI-adomány is
A negyedik ipari forradalom új kihívások elé állítja a vállalatokat: honnan szerezzenek az átalakuló piaci követelményeknek megfelelő, megbízható szaktudással rendelkező munkaerőt? A technológiai innovációk terjedésével egyre nagyobb az igény olyan magasan képzett szakemberekre, akik jártasak a legújabb fejlesztések gyakorlati alkalmazásában. A duális szakképzés egyik legnagyobb előnye, hogy a végzős tanulók az elméleti tudás mellett már széles körű gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek, amit munkába állásuk után azonnal kamatoztathatnak. A kihívás most abban áll, hogy a szakképzés során a tanulók naprakész ismeretekkel gazdagodjanak a mai innovatív technológiák használatában
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kara 2018 szeptemberében indítja el országos szinten egyedülálló, gyakorlatorientált továbbképzését, amely metrológiával, azaz méréstechnikával összefüggő korszerű ismereteket nyújt diplomával rendelkező szakembereknek
A Siemens Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem partnersége idén a 20. évébe lépett. A két szervezet együttműködése a két évtized alatt számos innovatív hallgatói kezdeményezés megvalósítására adott lehetőséget, amelyek gyakran nemzetközi megmérettetéseken is jól szerepeltek. A különleges alkalomból az idei együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírását Joe Kaeser, a Siemens AG globális elnök-vezérigazgatója is megtisztelte jelenlétével és előadást tartott a negyedik ipari forradalom társadalmi hatásairól
A Siemens új változat forgalomba hozatalával bővítette a virtuális üzembe helyezésre és operátorok képzésére használt Simit szimulációs platformját. A 9.1 verzió lehetővé teszi, hogy a Simit moduláris üzemekben is használható legyen virtuális üzembe helyezésre és a gépkezelők képzésére, akár 60 százalékkal felgyorsítva a tényleges üzembe helyezést, és minimálisra csökkentve a nemkívánatos leállási időszakokat, főként az üzem konverziós és migrációs folyamatai során
Ünnepélyes keretek között letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét. A 8000 négyzetméteres intézmény a Csillag Bölcsőde és Óvoda mellett kapott helyet, az autógyár közvetlen szomszédságában. A tervek szerint az épületben 2018 szeptemberétől mintegy 250 fiatal fog gyakorlati képzésben részt venni. A régióban egyedülálló módon az épület kialakítása és berendezése is a legmodernebb technológiákkal történik, hogy az itt tanulók megismerjék az autógyártás folyamatait és az Ipar 4.0 világát
Duális képzésre 2017 őszétől az Óbudai Egyetem hat karán, összesen 217 helyre jelentkezhetnek a középiskolai tanulmányaikat befejezők. Székesfehérváron 162 hallgató kezdheti meg ilyen formában a tanulmányait, Budapesten pedig összesen 55 helyre jelentkezhetnek a felvételizők, olyan vállalatoknál, mint az IBM, EPAM vagy a Denso. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a duális képzésben résztvevő hallgatók egy érdemjeggyel jobban teljesítenek
Az IT munkaerő megtartása évek óta égető probléma a magyar piacon. A szakemberekért folyó harcban a magyar munkaerőpiacon sem a fizetési csekken álló összeg jelenti majd az egyetlen és mindent ütő „harci eszközt”. Az Abesse Informatikai Zrt. tulajdonos-alapítója ezt felismerve, organikus módon hozott létre egy vállalati modellt, mely működni látszik
A német thyssenkrupp technológiai konszern budapesti kompetenciaközpontja újabb megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, hogy a két fél közötti kapcsolatok erősítésével még képzettebb autóipari mérnökök kerüljenek ki az egyetemről. A megállapodás kiterjed az autóipari rendszerekhez kapcsolódó oktatásfejlesztési tevékenység támogatására, előadássorozat indítására, gyakorlati helyek biztosítására, valamint diplomamunkák elkészítésének támogatására és infrastrukturális fejlesztésekre is
Az új év első napjaiban Yellowroad néven indítja el új típusú juniorfejlesztő képzési programját hazánk egyik vezető, komplex megoldásokat nyújtó oktatási és tréning intézménye, a Training360. A négy hónapos intenzív képzést követően az ekkor már gyakorlati tudással felvértezett Java, Frontend és C# juniorfejlesztők azonnal alkalmazhatók, és számukra még nettó 180-220 ezer forintos kezdő fizetéssel új munkahelyet is garantál az oktatási intézmény. Az informatikushiányban szenvedő cégek e program révén megspórolhatják a toborzás költségeit, valamint az azzal kapcsolatos bonyodalmakat és amellett, hogy egy vagy két éves biztos munkaerőre tesznek szert, még bizonyos mértékig szakmai igényeiket is beépíttethetik az oktatásba
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments