kriptovaluta
Harmadáért szerezhet GPU-t, aki százasával vásárolná…

Az év innovatív terméke díjat érdemelte ki egy magyar tulajdonú cég, a BlockBen új blockchain alapú platformja és BlockStock kriptovalutája. Az elismerést a szingapúri Crypto Currency Expón, a befektetők, cégek, bankárok, fintech cégek egyik legnagyobb rendezvényén adták át a múlt héten. A BlockStock kriptovalután keresztül a BlockBen Platform megújítja a kriptovaluták piacát

Egy friss jelentés szerint az emberek több mint fele tudja mi az a kriptovaluta, de majdnem 80%-a nem tudja, hogyan és hol lehet megvásárolni, biztonságosan tárolni

Saját kriptovaluta kibocsátása révén – előértékesítés keretében – eddig 150 millió forint tőkét vont be a globális orvosi turizmust megreformáló Etheal. A több nemzetközi díjat elnyerő magyar startup március elején a Stanford Egyetem konferenciáján többek közt a Facebook befektetői előtt mutatja be megoldását. Céljuk, hogy az újabb, április elején induló 2. körös kibocsátás révén a globális terjeszkedés megvalósításához szükséges 4,8–10 millió dollárnyi tőkéhez jussanak

Ha gyorsan kell szerkeszteni egy szöveges dokumentumot vagy képet és nincs arra idő, hogy megbízható programot találjunk, akkor a leggyakoribb megoldás, az hogy az első interneten talált szabadon használható vagy hekkelt verziót kipróbáljuk. Tehát sikeresen letöltöttük és telepítettük a programot, aminek működésében kezdetben nincs semmi gyanús. Azonban nemsokára úgy érzékeljük, hogy a gépünk lassabb, mint máskor és hónap végén egy tetemes villanyszámlát kapunk. Ha ez ismerősen hangzik, akkor valószínűleg bányászatra használják számítógépünket
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
National Instruments
-
A pendrájv sem csodaszer!




