FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: intelligencia

intelligencia

Egy új, középkategóriás autó árába fog kerülni, egyszerre 12 csatornán éri el a gépek memóriáját árulhatják az Intel új processzora

Igazi különlegességnek számító, a Mesterséges Intelligencia (MI), a „deep learning” témáit, a terület kutatási eredményeit, lehetséges fejlődési irányait boncolgató konferenciát rendeznek Budapesten, március 20-22-én. Az Ericsson Magyarország szakmai irányítása és fő támogatása mellett létrejövő esemény nemcsak a hazai, de a hasonló nemzetközi rendezvények között is kiemelkedőnek számít, miután márciusban a magyar fővárosba érkezik számos, az MI fejlesztések terén meghatározó világcég, területért felelős vezetője, kutatója. Előadást tart Budapesten többek között az UBER, a Volkswagen, az IBM, a Google vagy a Twitter szakembere is

A mesterséges intelligencián alapuló megoldások az egyedi berendezések vezérlőjén keresztül gyűjtik össze, elemzik és használják fel az adatokat, hogy meghosszabbítsák a berendezés élettartamát, és a leállások megelőzése érdekében észleljék a hibákat

Közös érzékenyítő kampányt indított a Huawei Technologies és a Láthatatlan Kiállítás. A kezdeményezés célja, hogy a gyártó legújabb mesterséges intelligencia-applikációja, a Facing Emotions segítségével a két szervezet együttesen hívja fel a figyelmet a látássérültek mindennapi nehézségeire az érzelmek felismerését illetően. A kampány keretében a Huawei nem csak online szemléletformáló videókat oszt meg, de a Láthatatlan Kiállítás állandó programelemeként biztosítja a látogatók számára, hogy átélhessék, milyen a világ látható érzelmek nélkül. A kampány célkitűzéseihez csatlakozott Kovács Patrícia színművész, a SUHANJ! Alapítvány alapítója, illetve Agárdi Szilvia látássérült énekesnő, esélyegyenlőségi aktivista is

Annak ellenére, hogy a magyarok nincsenek pontosan tisztában a mesterséges intelligencia (MI) jelentésével és a benne rejlő lehetőségekkel, háromnegyedük használná az MI-t - derült ki a Huawei Technologies Hungary megbízásából készített reprezentatív kutatásból. A megkérdezettek kétharmadának jelenleg is rendelkezésére áll, ám sokukban ez nem is tudatosul. Az MI a fiatal férfiak körében a legnépszerűbb és az alacsony iskolai végzettségűek tartanak tőle a leginkább. A mesterséges intelligencia előnyei a válaszadók szerint elsősorban az orvostudományban, a közlekedésben, valamint az okos otthonok területén érvényesülnek majd, sokan pedig úgy vélik, hogy az MI akár az életünket is meghosszabbíthatja

Egyszerre 73 bejövő hívást tud fogadni, havi harmincezer ügyet intéz a virtuális asszisztens

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI) Közép- és Kelet-Európában – derül ki egy friss kutatásból, amelyet az IBM megbízásából végzett el az NMS Market Research piackutató cég. Bár nem mindenki tudott felidézni olyan esetet, amikor MI-alkalmazást használt, a megkérdezettek 80%-a a technológia szélesebb körű elterjedésére számít

A Big Data találkozása a Big Brotherrel – Kínában 2020-ra kiépülhet Orwell 1984-e. Vajon Kína jelene a mi közeljövőnk?

Az új Eaton XC300 moduláris PLC – különösen ha az XN300 I/O rendszerrel és az XV300 érintőképernyővel kombinálják –, modern automatizálási koncepciók megvalósítását teszi lehetővé a gép- és berendezésgyártók számára. A moduláris vezérlő nagy teljesítményének és kiváló kommunikációs funkcióinak köszönhető gyors ciklusideje magasabb hatásfokot tesz lehetővé. Különböző interfészeinek köszönhetően a vezérlő számos alkalmazáshoz univerzálisan és rugalmasan használható. Az integrált OPC szerver egységesített adatátvitelt tesz lehetővé az M2M-kommunikációban, így zökkenőmentessé teszi az eszköz automatizálási architektúrába integrálását, és egyenes utat biztosít az Ipar 4.0-hoz

A kényelmes és hatékony munkahelyek megteremtését elősegítő alkalmazások terén piacvezető Building Robotics Inc. megvásárlásával az intelligens épületmegoldásokat kínáló Siemens Building Technologies divízió újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett. Az oaklandi (Kalifornia) székhelyű startup vállalkozás piacvezető helyét egy egyszerűen kezelhető alkalmazásnak köszönheti, amelynek segítségével az emberek kényelmesen vezérelhetik a környezetükben található eszközöket. A Building Robotics Inc. mára sokak számára egyet jelent vezető termékükkel, a Comfy alkalmazással

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény