FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: Automatizálás

Automatizálás

Ma már Magyarországon (több konferenciát is rendeztek a témában a múlt és az idei évben) sem új ez az ötven éves probléma, de a technológiai fejlődés most jutott odáig, hogy komoly az esélye az okos hálózatok megvalósításának az ún. smart grids angol terminológiával leírtak szerint. Ötven évvel ezelőtt vetődött fel igen határozottan a villamoshajtású (mai nevén eCar - de az "e" karakter jelentheti az ecological angol szót is - mindkettő estünkben igaz) gépkocsik üzembe helyezése

A szakemberek jól tudják, hogy a technológiai szabályozás fő struktúrája a visszacsatolás (ld. az első két ábrát, ahol egyszerű anyagösszetétel szabályozás - harmadik ábra - valósul meg visszacsatolással)

Szakmai pályafutásomat elég sűrűn jellemezte az eszközök, rendszerek összekötésére szolgáló interfésztervezés és a hardver megvalósítása után a hírhedt "driver" gépi kódolású megvalósítása. Most felvetődik, hogy ezek a mérnöki tevékenységek esetleg a feledés homályába veszhetnek

Új érintőkapcsolót jelentett be az Omron Electronic Components járműipari, orvoselektronikai és folyamatautomatizálási alkalmazásokhoz. A hosszúlöketű, B3AL típusnevű, kétvégpontú kapcsolók hosszú élettartamot ígérnek

A CENER (National Renewable Energy Center) észak-spanyolországi központjának hat kutatási területe közül az egyik a szélerőművek teljesítmény-vizsgálata. A 30 000 négyzetméteren elhelyezkedő szélerőműtelep, egy kitűnően felszerelt céllaboratóriummal alkotja ennek a részkutatásnak a bázisát

Ugyan az automatizálásban nem újdonság az integráció - gondoljunk csak a PLC-k hajtásokba való integrálására -, most azonban egy új szintre érkezett el: a kinematika, a robotika és a biztonság eggyé integrálása van napirenden

qatar_lng

Katar a világ harmadik legnagyobb gáztározó kapacitásával rendelkezik, köszönhetően az LNG (Liquefied Natural Gas) technológiának is.

A Siemens cég bejelentette, hogy az LNG technológiához óriási szállítókapacitású kompresszor rendszert adott át, amelyet elektronikus energiaellátással és vezérléssel (VFD - Harmony Variable Frequency Drives) láttak el. A technológiát összesen 84 darab VFD hajtású kompresszorral szerelték fel, amely biztosítja az évi 77 millió tonna LNG piacra dobását.


Bővebben

Úgy látom, most már a világnak elege lett az élelmiszer- és a gyógyszerbiztonság drasztikus csökkenéséből és tesz is valamit ennek a trendnek a megfordításáért Számomra a kérdés azért is lett érdekes, mivel a megoldásokat az integrált automatizálásban keresik a szakemberek

gasket-imaging-print

A Sensor Products Inc. cég bemutatta nyomásérzékelő filmjeit, amelyek 0,14 ... 3000 bar közötti nyomásértékek érzékelésére lehetnek alkalmasak.

A képen e szenzorfilm igen érdekes alkalmazását mutatjuk be: tömítések egyenlőtlen nyomáseloszlásának meghatározása és szemléltetése lehetővé teszik azok tökélesítését


Bővebben

Az Assured Automation cég (USA - Philadelphia) a napokban jelentette be új, polipropilén és PVC anyagú pillangószelepeinek piacra dobását. A különleges, trapéz formájú béléscső és az említett anyagok igen ellenállóvá teszik a cég szelepeit az igen korrozív és erős kémhatású közegekkel szemben

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény