Cikk archívum
Elhalasztjuk a digitális átállást a tévé műsorszórásban
A csúszás miatt várni kell az új generációs mobilinternetre is. Az eredeti menetrend szerint az analóg tévésugárzást 2011 végén kapcsolták volna le, az új céldátum 2015. Így Magyarország a Balkánnal együtt sereghajtó lehet a digitális infrastruktúra területén
A Vega Controls cég új, radaros szintmérője
![](/images/stories/cikkek/old/aktualis/automatizalas/kale/10_8/vegapuls_68.jpg)
A VegaPlus SR68 típusjelű műszer elsősorban szilárd (szemcsés, granulált és őrölt) anyagok szintjének meghatározására szolgál. Mostoha mérési körülményekre készült: a radarhullám visszaverődésében nem okoz veszteséget a tárgy valamiféle bevonata (például szennyeződés), de még a szenzor közelében felcsapó kigőzölgés sem
A Fujitsu virtuális vezetési élményt nyújtó forgalomszimulációs rendszert fejlesztett
A Fujitsu Laboratories Ltd. bejelentette, hogy olyan nagy kiterjedésű forgalomszimulációs rendszert tervezett, amely valós időben képes reprodukálni több tízezer jármű viselkedését, lehetővé téve a felhasználó számára, hogy virtuálisan utazzon valamelyik járműben és vezesse azt. Az új szimulátorral előre lehet jelezni az új közlekedésirányítási rendszerek hatékonyságát. A virtuális vezetési élmény alapján a felhasználók maguk is értékelhetik a szabályok hatásosságát és a volán mögül, a vezető nézőpontjából észlelhetik a problémás területeket. Mindez elősegíti a valós forgalmi viszonyokhoz igazodó, sikeres szabályok kialakítását. Ily módon olyan közlekedési rendszer hozható létre, amely nem csak biztonságos, kényelmes és környezetbarát, hanem használói számára is elfogadható
Gépkocsifejlesztés világtalan vezetőknek
![](/images/stories/cikkek/old/aktualis/jarmu/kale/10_4/nov_10.jpg)
Sokan gondolják úgy, hogy a gépjárművezetés kizárólagosan kifogástalanul látók számára lehetséges. A kutatók és a feltalálók az amerikai Vakok Szövetségénél (National Federation of the Blind - NFB) és a Virginiai Műszaki Egyetemen (Virginia Polytechnic Institute and State University - Virginia Tech) azonban másképp gondolják: nemcsak a szem lényeges funkcióinak részleges pótlása, de a gépjárművezetés élménye is elérhetővé válhat. Az NFB ezért olyan rendszerek tervezését javasolja, amelyik nagyban támogatná a gépjárművezetést vakok számára
A szlovákoké lett az Osram Kft.
![](/images/stories/cikkek/old/aktualis/gazdasag/kale/10_8/osram.jpg)
A világítástechnikával foglalkozó magyarországi Osram Kft beleolvad a szlovák Osram a.s.-ba, annak telephelye lesz - közölte a Siemens
Ólommentes forrasztás
![](/images/stories/cikkek/old/aktualis/technologia/elg/10_8/olommentes.jpg)
Bár az ólommentes-átállás óta több mint 4 év telt el, nemzetközi felmérések szerint az operátorok közel 80%-a mégis helytelenül forraszt ólommentes környezetben. Ezen a szomorú tényen szeretnénk javítani ezzel a cikkel
Schneider Electric megoldások az antarktiszi Princess Elisabeth tudományos kutatóállomáson
![](/images/stories/cikkek/old/aktualis/energetika/10_8/se_pe_1.jpg)
A Schneider Electric és a Nemzetközi Sarkkutató Alapítvány (International Polar Foundation - IPF) 2008-ban Brüsszelben mutatta be az első károsanyagkibocsátás-mentes sarkvidéki tudományos kutatóállomás, a Princess Elisabeth műszaki részleteit. A Schneider Electric felelős e kivételes projekt minden energiagazdálkodással kapcsolatos tevékenységéért, vagyis a sarkköri állomáson az elektromos áram biztosításáért, a műszaki irányításért, az automatizálásért, a felügyeletért és a távoli vezérlésért. A Nemzetközi Sarkkutató Alapítvány, valamint pénzügyi és műszaki partnerei - köztük a Schneider Electric - által tervezett, felépített és finanszírozott sarkvidéki állomás egyáltalán nem bocsát ki szén-dioxidot, energiaigénye pedig alig 20%-a a többi hasonló méretű déli-sarki kutatóállomásénak
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments