ELEKTROnet Online
A robotizáció nem jelent megoldást a villamos szakember hiányra

A folyamatosan bővülő feladatkörök miatt egyre több villanyszerelő szakembert várnak a cégek. Közel 45%-kal több végzős diákra lenne szükség évről-évre. Az utánpótlásképzés azért is nélkülözhetetlen, mert a robotizáció nem jelent megoldást egyes munkafolyamatok esetén. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület által szervezett, szeptember 26-án Budapestről országos körútra indult „Mi a pálya? Műszaki pályaválasztó fesztivál” elnevezésű roadshow célja, hogy élményalapon ismertesse meg és népszerűsítse a műszaki szakmákat a fiatalok körében
A világon először repült két elektromos gép kötelékben

A Magnus eFusion egy alsószárnyas, kétüléses repülőgép, mely a Siemens SP45-ös könnyű és ultrakönnyű sportrepülők kategóriájára optimalizált hajtásrendszerével már több mint 180 órát repült. A második ilyen gép elkészültével lehetőség nyílt az egyedülálló kötelékrepülésre
Egy magyar fiatal továbbjutott a tudományos versenyek olimpiájára

Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének, döntőjét melyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok, az idén szeptember 22. és 26. között Tallinnban rendezték meg. Molnár Áron továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re
IoT-fejlesztési megoldás az RS Componentstől és az Arrow-tól

Az RS Components két új, kiváló minőségű Arrow SmartEverything fejlesztőkártyával bővíti kínálatát. A SmartEverything LION IoT modulba ágyazott rendszerű (SoM) fejlesztőkártya és a SmartEverything ARIS IoT kártya egyaránt támogatja a tárgyak internetéhez (IoT) szükséges alkalmazásfejlesztést
Hivatalosan is itt a DOOGEE

A DOOGEE okostelefonok hamar népszerűvé válnak mindenhol, ahova a gyártó beteszi a lábát, ami elsősorban kiemelkedő ár-érték arányuknak és népszerű formaterveiknek köszönhető. A cseh után most a magyar piac meghódítása a cél, amihez a DOOGEE MIX az eszköz
Vezérlőrendszer és szoftver az elektromos buszok üzemeltetésének optimalizálására

Az ABB Abilityn alapuló megoldás olyan valós idejű, döntéselőkészítő adatelemzéseket biztosít majd a genfi tömegközlekedést üzemeltető cég számára, amivel felügyelni és irányítani tudják a kritikus eszközeiket
Gyerekcsapdák a kiber játszótéren

A gyerekeknek joguk van az online biztonsághoz: ez némi segítséggel ma már könnyen megteremthető
15”/17” képátlójú LCD-monitor/billentyűzet

Az AICSYS megerősített, 1U magasságú LCD/billentyűzet KVM-fiókot mutatott be CYCLOPS-D sorozatnéven. Az 1U magasságú, műszerszekrényes KVM konzolok alapértelmezésben akár 8 (bővítéssel maximum 512) számítógép vezérlésére képesek, és jelentős helymegtakarításhoz segítik hozzá az ipari felhasználókat
Pörgős adatátvitel, elegáns külső

A Kingston bejelentette legújabb USB-meghajtóját, a DataTraveler Elite G2-t, amely egy 1. generációs USB 3.1(USB 3.0-) megoldás. Nagy tárolókapacitásának és sebességének köszönhetően időt takarít meg a felhasználóknak filmek, képek és egyéb nagyméretű fájlok másolásakor. Elegáns fémborításának köszönhetően bármelyik kompatibilis eszközhöz remekül illik, A termék mindemellett rázkódástűrő és vízálló is, így a felhasználók bárhová bátran magukkal vihetik az adataikat
Költséghatékony előreszerelt kábelek

Az RS Components számos új, a Molex vezető csatlakozógyártó által készített előreszerelt kábelszerelvényt mutatott be, melyek számos kulcsfontosságú termékvonal számára nyújtanak kompatibilitási megoldásokat
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments