FőoldalArchívumHajdú Volán Zrt. - Forgalomirányítás projekt
2009. július 09., csütörtök ::

Hajdú Volán Zrt. - Forgalomirányítás projekt

A Hajdú Volán Zrt. részben Európai Uniós források felhasználásával, mintegy 500 millió forintos beruházás keretében valósítja meg integrált forgalomirányítási, utas-tájékoztatási és értékesítési rendszerét.A projekt teljes egészében 2010. július 1-jétől üzemel, az egyes funkciók addig ütemezetten kerülnek bevezetésre


A projekt lebonyolítója az IQSYS Zrt., mint fővállalkozó. A megvalósításban közreműködik a HC Linear Kft. és a Vultron Kft.
A megvalósuló rendszer a GPS alapú helymeghatározás technológiáján alapszik, ennek révén van lehetőség korszerű utas-tájékoztatás, nagy hatékonyságú forgalomirányítás és gyors, pontos jegy- és bérlet-értékesítés biztosítására. A járművek helymeghatározási adatait központi szoftver dolgozza fel, melyeket forgalomirányító munkahelyeken hasznosítanak, ezen adatokból táplálkoznak a járműveken elhelyezett dinamikus utas-tájékoztató kijelzők és hangszórók, valamint a jegykiadó pénztárgépek.
A rendszer része ugyanakkor az országosan elsőként megvalósuló elektronikus jegyrendszer, amelynek előnyei a gyors és kényelmes vásárlási lehetőség és a pontos elszámolás.
A rendszer szorosan illeszkedik a Hajdú Volán Zrt. meglévő informatikai rendszereihez, funkcióit pedig a későbbiekben bővíteni lehet például megállóhelyi utas-tájékoztató kijelzők telepítésével is.
A beruházás rendkívüli előnyöket biztosít az utasok és a szolgáltatást megrendelők, valamint a szolgáltató felé egyaránt. Az utasok elsősorban a pontosabb, kiszámíthatóbb közlekedést és a lényegesen javuló információ-ellátást fogják tapasztalni. A megrendelő pontos képet kap a szolgáltatásról, míg az üzemeltető az üzemeltetés hatékonyságának javulásán keresztül éri el költségei csökkenését.
A beruházás tartalmazza többek között:

  • 220 jármű felszerelését korszerű, GPS helymeghatározáson alapuló fedélzeti berendezéssel és pénztárgéppel, valamint dinamikus utas-tájékoztató eszközökkel
  • 12 elővételi pénztárgépet
  • Internetes és mobiltelefonról elérhető utas-tájékoztató funkciókat
  • korszerű forgalomirányító munkahelyeket

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény